A kínai külügy szerint „megvetésre sem méltó” az ellenzék utcaátnevező akciója

POLITIKA
2021 június 03., 16:16

Vang Ven-pin, a kínai külügyminisztérium szóvivője csütörtökön azzal vádolta meg a magyar ellenzék politikusait, hogy fölösleges hírverést csapnak a Kínával kapcsolatos ügyek körül, és ezzel „hátráltatják a magyar-kínai együttműködést”, ez pedig „megvetésre sem méltó”. Hiszen egyébként, mint mondta, a két ország közötti kapcsolatok „erőteljes fejlődésnek örvendenek”, és már eddig is „gyümölcsöző eredményeket hoztak”.

photo_camera Fotó: Kaufmann Balázs - 444

A szóvivő ezzel a nyilatkozatával a tervezett Fudan Egyetem környéki utak átnevezésére reagált. Baranyi Krisztina, a IX. kerület polgármestere ugyanis hivatalosan is kezdeményezte a területek átnevezését Dalai Láma útra, Ujgur Mártírok útjára, Szabad Hongkong útra és Hszie Si-kuang püspök útra, amiket szerdán Karácsony Gergely főpolgármesterrel adtak át. Mindegyik elnevezés nemzetközileg sokat kritizált emberi jogi ügyekre utal, melyekkel kapcsolatban a kínai kormány óriási tagadásban van.

Videónk a témában: Nagy reményt ad az itt élő tibetieknek, hogy utcát neveztek el a dalai lámáról Budapesten. (France24)