Őrizetbe vették Tóth Csabát

belföld
2021 június 08., 05:02

Hétfő hajnalban őrizetbe vették Tóth Csabát, aki többek között arról híres, hogy két évtizede biztosít futballmérkőzéseket a legkeményebb szurkolótáborokkal szemben - tudta meg a hvg.hu. A lap szerint Tóth Csabát egy velencei ingatlanában vették őrizetbe. Rajta kívül másokat is őrizetbe vettek, mindannyiukat gazdasági bűncselekménnyel gyanúsítják.

Tóth Csaba (feketében)
photo_camera Tóth Csaba (feketében) még 2016-ban a Ligetben. Fotó: Botos Tamás / 444

Tóth Csaba volt egy ideig a Fradi biztonsági főnöke, majd a 2016-ban a Ligetvédőkkel szemben rendkívül agresszíven fellépő biztonságiak vezetője is a Városligetben zajló építkezések kezdetén. Aztán Habony Árpád volt barátnőjének apja bérelte fel stratégiai tanácsadóként, amikor erőemberekkel próbált meg visszafoglalni egy éttermet a belvárosban.

A férfi neve a Borkai-ügyben is felbukkant, tanúvallomások szerint ugyanis közbenjárt abban, hogy kiderítse, kik zsarolták meg Borkaiékat. Tóth és társa, Mikó István volt az, aki elvette „Borkai-felvételeket” M. Richárdtól, akihez azok szintén elkerültek még jóval azelőtt, hogy a botrány kirobbant volna. M. Richárdnak az az F. Gábor adta, aki gyanúsított a Borkai-ügyben.