500 rendőr szállta meg a legnagyobb demokráciapárti újság szerkesztőségét Hongkongban

külföld
2021 június 17., 05:44

Hatalmas razzia kezdődött csütörtök reggel Hongkongban, az Apple Daily szerkesztőségében: a beszámolók szerint mintegy 500 rendőr szállta meg az épületet. Ezzel párhuzamosan otthonaikban őrizetbe vették a lap főszerkesztőjét, illetve több vezetőjét is, írja a BBC.

Az Apple Daily szerkesztőségét azzal vádolják, hogy megsértették a nemrégiben elfogadott nemzetbiztonsági törvényt. A hatóságok befagyasztották annak a három cégnek a számláját is, melynek köze volt a szerkesztőséghez.

photo_camera Fotó: APPLE DAILY/AFP

Az újság Hongkong egyik leggazdagabb embere, Jimmy Lai tulajdonában. Lai régóta küzdött azért, hogy a városállamban megmaradjon a demokrácia, és ne gyűrje maga alá Peking, jelenleg ő is börtönben van.

A hongkongi rendőrség tájékoztatója szerint az Apple Daily 2019 óta több mint 30 olyan cikket publikált, melyben arra kérték a nemzetközi közösséget, hogy vessenek ki szankciókat Kínára, illetve Hongkongra.

A rendőrség reggel 7.30-kor érkezett meg az épülethez, lezárták az összes bejáratot, senki nem hagyhatta el az épületet. A benn dolgozó újságírók élőben közvetítették a megszállást. Rendőrségi beszámolók szerint az újságírók dokumentumait is lefoglalták.

photo_camera Fotó: ANTHONY WALLACE/AFP

Összesen öt embert tartóztattak le, és őket ugyan nem nevezték meg, de a helyi sajtóforrások szerint mind a lap felső vezetésébe tartoztak. Azzal vádolják őket, hogy külföldi országokkal játszottak össze, és ezzel veszélyeztették az ország biztonságát.

Ez már a második alkalom, hogy az Apple Daily szerkesztőségét megszállták a rendőrök: tavaly augusztusban 10 embert vittek el, köztük Lait és a fiait.

Hongkongban 2020 végén vezették be az úgynevezett nemzetbiztonsági törvényt, válaszul a gigantikus tüntetésekre, melyeken a helyiek a demokrácia mellett és Peking növekvő befolyása ellen tüntettek. Az új törvény értelmében a helyi igazságszolgáltatás sokkal inkább alárendelődik Kínának, és szigorúbban lehet fellépni a tüntetőkkel szemben is.

Az Apple Daily történetéről és jelentőségéről tavaly részletesen írtunk.