Ócska bulvárlapnak indult, mára a pekingi vezetés ellensége lett a demokráciapárti Apple Daily

A 2018-as választás titkos története 84 színes oldalon.
Megveszem

Jimmy Lai médiavállalkozó 1995-ben – az akkor még Kínához vissza nem csatolt – Hongkongban megalapította az Apple Daily nevű napilapot, ami állítólag a bibliai tiltott gyümölcs után kapta a nevét. Ahogy egy interjúban Lai mondta: „Ha Éva nem harapott volna bele a tiltott gyümölcsbe, nem lenne sem bűn, sem helyes vagy helytelen, és persze: nem lennének hírek.”

Jimmy Lai az irodájában 2020. június 30-án.Fotó: Tommy Walker/NurPhoto via AFP

A bulvárlap eleinte főleg bűnügyekkel meg a szórakoztatóiparral foglalkozott, és a szenzációhajhász címeiről meg a sztárokról készült lesifotóiról volt ismert. Sőt, többször még etikátlanul is viselkedtek: 1998-ban például a szárazföldi Kínában egy férfit nem sokkal a felesége öngyilkossága után prostituáltak társaságában fotóztak le, de aztán kiderült, hogy a lap riportere fizetett a férfinak, hogy pózoljon a képhez.

Idővel viszont az újság egyre komolyabbá vált, több lett a politikai téma. A 2000-es évek elején Hongkongban egy sor társadalmi mozgalom indult el, és egyre nőtt az ellenállás a szárazföldi Kínába való beolvasztási kísérletek miatt. Ahogy a politikai lapok elkezdtek engedni Kínának, űr támadt a piacon, és ide nyomult be az Apple Daily: nyíltan kritizálja Kína autoriter vezetését és a Peking érdekeit szolgáló hongkongi vezetést, és támogatja a demokráciapárti hongkongi mozgalmat.

  • 2003. július 1-én, Hongkong Kínához való visszacsatolásának évfordulóján, amikor hatalmas kormányellenes tüntetést tartottak az akkori kormányzó, Tung Csiva ellen, az Apple Daily látványosan kiállt a tüntetők mellett, és a címlapon azzal jelent meg, hogy: „Nem Tung Csivára!”
  • 2011-ben, amikor a kínai disszidens művészt, Aj Vejvejt letartóztatták a pekingi hatóságok, az Apple Daily azt írta: „A pekingi politika megerőszakolja Aj Vejvejt”.
  • A lap 2019-ben azzal nyerte el a Hongkongi Emberi Jogi Sajtódíjat, hogy beszámolt az őrizetbe vett, majd a tiltakozások hatására szabadon engedett Liu Hsziáról, akinek a Nobel-békedíjas férje lázítás vádjával 11 évet ült börtönben, és ott is halt meg májrákban.

Az ilyen beszámolók miatt a lap újságíróit Peking rendszerint akadályozza abban, hogy a szárazföldi Kínában történő dolgokról tudósítsanak, és egyiküknek sem engedték, hogy a 2008-as pekingi olimpián ott legyenek. A kínai kormányt érő kritikáik miatt még a hirdetők egy része is bojkottálja az Apple Dailyt.

Most már a kínai központi vezetés karhatalmi eszközökkel is célba vette a lapot, alig több mint egy hónappal az új, nemzetbiztonsági törvény hatályba lépése után. Hétfőn a bűncselekménynek minősített, külföldiekkel való összejátszásra hivatkozva és csalás gyanújával a rendőrség lerohanta az újságot kiadó Next Digital cég irodáit, és az új törvény betartatásáért felelős, friss rendőri egység tisztjei letartóztatták a 71 éves Jimmy Lait meg kilenc másik embert, köztük a két fiát és az Apple Daily felsővezetőit.

Jimmy Lai letartóztatása az otthonában 2020. augusztus 10-én.Fotó: Sunny Mok/EyePress News via AFP

A milliárdos Lai egy éve Mike Pence amerikai alelnökkel és Mike Pompeo amerikai külügyminiszterrel is találkozott a hongkongi tüntetések idején. A pekingi vezetés Hongkongban működő irodája ezt elítélve közölte: Lai „külföldi erők politikai eszközeként szolgál a Kína ellen folytatott harcban”.

A június 30-án elfogadott, és másnaptól hatályban lévő nemzetbiztonsági törvény tiltja a szakadár tevékenységet, a felforgatást, a terrorizmust és a nemzetbiztonság veszélyeztetésére külföldi országokkal vagy külső elemekkel való összejátszást, és lehetővé teszi a gyanúsítottak kiadását Kínának. A törvény megsértését 3-10 év börtönnel büntethetik, de a legsúlyosabb bűncselekményekért életfogytiglan is járhat.

Jimmy Lait egy tavaly nyári demonstráció résztvevői ellen folytatott akcióban már február végén is őrizetbe vették, de még aznap óvadékkal elengedték, ahogy most is szabadulhatott másnap. Viszont a rajtaütést a hongkongi sajtószabadság elleni támadásként, a médiának szóló üzenetként is értelmezik. Keith Richburg, a Hongkongi Egyetemen működő Journalism and Media Studies Centre igazgatója a BBC-nek azt mondta, a kb. kétszáz rendőr megérkezése a szerkesztőségbe a megfélemlítést szolgálta. „Kínában van egy mondás: »Öld meg a tyúkot, hogy megijeszd a majmot!« Ebben az esetben az Apple Daily a tyúk és mi vagyunk a majmok. Ez egy nagyon drámai erőbemutatás volt.”

Lai szerdán egy Facebook-videóban felszólította a lapja, az Apple Daily újságíróit, hogy a szerkesztőségből folytassák a küzdelmet, mert nem hagyhatják cserben Hongkong őket támogató lakosságát. Azt kérte, az újságírók őrizzék meg a cikkeik hangvételét, ami dühíti Kínát és a Peking-párti hongkongiakat. A szerkesztőség közleményben tudatta: „Hongkong sajtószabadságát most veszély fenyegeti, de a szerkesztőségünk teljesen elkötelezett marad a sajtószabadság megvédése mellett.” Lai szerint a laptulajdonosoknak egyre nehezebb dolguk van Hongkongban, „ennek ellenére folytatnunk kell a munkánkat”. „Szerencsére nem küldtek a kontinensre” – mondta.

Tüntetők az Apple Daily példányaival tiltakoznak Jimmy Lai letartóztatása ellen a Mong Kok-i rendőrőrs előtt 2020. augusztus 12-én.Fotó: Isaac Lawrence/AFP

Kína az „egy ország, két rendszer” elve alapján nagy fokú autonómiát ígért Hongkongnak, miután a korábban brit gyarmati uralom alatt álló város 1997-ben újra kínai irányítás alá került. Ennek vetnének lassan véget.

A hongkongi demokráciapárti törvényhozók éppen amiatt tartanak alkotmányos válságtól, hogy pont, amikor az elmúlt év kormányellenes tüntetései után igazán fontos lenne megtartani a törvényhozási választásokat, Peking belement, hogy egy évvel elhalasszák azokat. Pedig az ellenzék a reményei szerint a tüntetéshullám és a nemzetbiztonsági törvény népszerűtlensége miatt többségbe kerülhetne a törvényhozási tanácsban.

Fotó: EyePress News via AFP

A keménykedésnek máris meglett az eredménye: Lai letartóztatása után a lap közölte, hogy a lap példányszámát a szokásos 70 ezerről keddre megemelik 550 ezerre, és arra biztatták a hongkongiakat, hogy támogatásképp vegyék meg az újságot. A címlapon a letartóztatott Jimmy Lai képe mellett az állt, hogy: „Az Apple Dailynek fenn kell tartania a működését.” A lapot kiadó anyacég, a Next Digital részvényei a héten 1100 százalékkal nőttek. (BBC, CNN, MTI)