Új szintet üt meg az alákérdezős interjúkban egy szlovén tévé interjúja Szijjártó Péterrel

Média
2021 július 07., 07:38

Szijjártó Péter külügyminiszternek soha nem kellett nagyon izgulnia, ha a kormánypárti médiának kellett nyilatkoznia, nem várják igazán izzasztó, kellemetlen kérdések. Viszont ennek is vannak szintjei, például a magyar közmédia és a KESMA-ban összefogott kormánypárti sajtó riporterei legalább nagyjából értik a kérdéseket, amelyeket föl kell tenniük a miniszternek, nagyjából azt is értik, amit válaszol. De egy szlovén tévé bebizonyította, hogy az alákérdezős interjúkban az sem akadály, ha a kérdező nem nagyon érti, mit is kérdez:

egy szlovén riporter magyarul készített interjút Szijjártóval, de mindez olyan nehézséget okozott neki, hogy arra lehet következtetni, igazából nem annyira tud magyarul.Az újságíró felolvassa a kérdéseket, amelyeknek néha többször is neki kell futnia, mert elsőre nem sikerül végigmondani őket. Feltehetően még akkor sem tudott volna visszakérdezni, ha akar. De nem nagyon akart, a riporter ugyanis a Planet Tv nevű csatornának dolgozik, amelyet a magyar TV2 vásárolt meg tavaly, és amely nagyjából olyan viszonyban van a magyar kormánnyal nagyon jóban lévő Janez Jansa kormányával, mint a TV2 Orbánékkal.

Miért kellett magyarul felolvasni kérdéseket, miközben a magyar diplomácia vezetője remekül beszél angolul, és nyilván a Planet TV-ben is dolgoznak angolul beszélő újságírók? Az ég tudja, valószínűleg baráti gesztusnak szánta a szlovén adó, de így tényleg olyat sikerült alkotni, ami eddig még nem volt.

A szlovén siol.net oldal cikkben közölt részleteket az interjúból, érdemes megnézni, igazán szürreális élmény. Az interjú apropója az volt, hogy Szlovénia lesz az unió soros elnöke. A tartalma viszont elég uncsi, a riporter arról olvas fel kérdéseket, hogy miért támadja Brüsszel a szlovén és a magyar kormányt, amire Szijjártó kicsit tagoltabban elmondja azt, amit a kormány erről mindig elmond. Szóba kerülnek még a MOL, az OTP és más cégek szlovéniai befektetései, és az, hogy Magyarország beszáll-e a a koperi kikötőhöz vezető vasút bővítésébe, amelyről komoly politikai viták vannak Szlovéniában. Azt is megtudhatjuk a magyarul felolvasó riportertől, hogy "Szlovéniában, Magyarországtól eltérően, a politikai szintér nagyon megosztott, sok kis párt működik kevés képviselővel. Úgy tűnik, hogy a szlovén ellenzék ellenez és démonizál mindent, ami magyar vonatkozású. Erről miként vélekedik?"Erre Szijjártó elmondja, hogy Orbán és Jansa nemcsak jó politikai viszonyban vannak, hanem barátok is, és ezért a Jansát gőzerővel támadó szlovén ellenzék Orbánt is támadja. "Dehát az ellenzékek már csak ilyenek".

A Szijjártó válaszai közben nagyon figyelő, de vélhetően azokból keveset értő interjúer a minisztertől tanácsot is kér, hogy hogyan lehetne Szlovéniában növelni a beoltottak számát, amire Szijjártó arról beszél többek között, hogy a magyar ellenzék megvezetett és lebeszélt embereket az oltásról, aztán dicsekszik arról, milyen jó volt a magyar oltási program, de a szlovén kormány is büszke lehet magára. Végül arra is fény derül, hogy a magyar miniszter nyaralt-e már az idén: nem, dolgozott, de reméli, hogy augusztusban lesz módja kikapcsolódni a családdal. (24.hu)