Nálunk is emelkedik az új fertőzöttek száma

járvány
2021 július 12., 07:30

Ami múlt csütörtökön és pénteken még csak figyelmeztető jel volt, mostanra kezd egyértelművé válni. Több országhoz hasonlóan nálunk is emelkedni kezdett az új koronavírus-fertőzöttek száma.

A kormányzati koronavírus-honlapon hétvégén már nincs adatszolgáltatás, csak a kormánytagok médiaszerepléseivel frissül az oldal.

Hétfőn a hétvége (péntek-vasárnap) összesített adatait közlik. Ez alapján 102 új fertőzöttet regisztráltak a hétvégén. Ez önmagában még mindig nem sok, csakhogy a múlt hétfőhöz képest 57 százalékkal emelkedett ez a szám (akkor 65 új Covid-fertőzöttről számoltak be.)

link Forrás

A többi országban egyértelműen a delta variáns miatt emelkedik az új fertőzöttek száma. Magyarországon a legfrissebb jelentésben egyetlen adat sincs arról, hogy az új fertőzöttek hány százalékánál mutatták ki a delta variánst. Annyi szerepel csak a szövegben, hogy „több országban terjed a delta vírusmutáns, ezért kérjük, hogy aki még nem oltatta be magát, tegye meg”.

Ez a felszólítás egyelőre keveseket talál meg. Három nap alatt kevesebb mint 10 ezren (9 129) kapták meg az első oltásukat. Múlt héten összesen 31 892 embert oltottak be az első adaggal. Június elején még naponta oltottak ennyit.

link Forrás

Összesen eddig 5 538 557-en kapták meg az első oltásukat, közülük 5 175 503-en már a másodikat.

link Forrás

Három újabb áldozata van a járványnak, összesen eddig 30 007-en haltak meg a járvánnyal összefüggésben hivatalosan.

link Forrás

A kórházban lévő Covid-fertőzöttek száma csökkent, 87-ről 73-ra. Közülük 12-en szorulnak mesterséges lélegeztetésre.