Júniusban a magyar infláció volt messze a legmagasabb egész Európában

július 16., péntek 13:32

Pénteken közölte a júliusi inflációs adatait az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat, ebből pedig kiderült, hogy az elmúlt hónapban Magyarországon volt a legnagyobb az infláció az egész unióban.

A magyar infláció 5,3 százalékkal volt nagyobb, mint egy évvel korábban, jóval megelőzve a második legnagyobb, 4,1 százalékos lengyel inflációt. Az Európai Unióban átlagosan 2,2, az eurózónában 1,9 százalékkal nőttek a fogyasztói árak júniusban éves alapon.

Az inflációs ráta éves alapú növekedése 2021 júniusában. Grafika: Eurostat

A Portfolio.hu cikke szerint valamelyest meglepő, hogy nyáron is magas maradt a május óta 5 százalék fölötti magyar infláció, mert korábban elemzők arra számítottak, hogy a várt megugrás után nyárra már enyhül az inflációs nyomás. Májusban az 5,2 százalékos növekedést lehetett azzal magyarázni, hogy alacsony volt a bázis, és hogy a dohánytermékek jövedéki adójának növekedése is emelte az árakat. Júniusban a portál szerint már az újranyitás okozta inflációs nyomás látszik, és lehet, hogy a korábban várt nyári enyhülést júliusban lehet majd látni az adatokban.

A nagy infláció miatt az MNB már lépett, június végén, közel 10 év után először kamatot emelt a Monetáris Tanács. Matolcsy György akkor azt mondta, a jegybank addig folytatja a kamatemelési ciklust, amíg az infláció le nem csökken a 3 százalék körüli szintre.