Kedden jelentette meg az Európai Bizottság a jogállamisági jelentéseit, azaz mind a 27 tagállamról egy-egy elemzést arról, hogy milyen állapotban van az igazságszolgáltatás függetlensége, a korrupció elleni küzdelem, a sajtószabadság, illetve a fékek és ellensúlyok intézményes rendszere. A Magyarországról szóló fejezet meglehetősen szomorú képet ad az itteni állapotokról.

Ami rossz volt, az nem javult, és jöttek új bajok is

A Bizottság először tavaly készített ilyen jelentést, és a többi tagállammal összehasonlítva Magyarország már abban is a problémásabb országok közé tartozott. Az idei jelentés még kritikusabb, mert ahogy egy brüsszeli szakértő kedd délelőtt fogalmazott a magyar helyzetről: "a legtöbb tavaly felvetett problémában nem történt előrelépés, viszont jelentkeztek újabb, komoly aggodalomra okot adó fejlemények".

A 32 oldalas, száraz stílusú jelentés legerősebb mondata így hangzik:

„Továbbra sem történtek intézkedések a közigazgatás felsővezetésében megjelenő klientizmus, favoritizmus és nepotizmus kockázata, valamint az üzleti és politikai szereplők közötti kapcsolatból eredő kockázatok tekintetében.”

Eddig simán el lehetett tekinteni a brüsszeli intésektől

A tagállamok gazdasági politikájáról már 2010 óta készít hasonló jelentéseket a Bizottság. Azt a sorozatot a 2008 végén kezdődő gazdasági válság hívta életre: a cél az volt, hogy időben, és tanulmányokkal megalapozottan jelezzék, ha egy ország túlköltekezne, eladósodna, felelőtlen pályára kerülne.

A jogállamisági jelentéseket pedig a magyar és a lengyel kormány autokrata törekvései miatt vezették be 2020-ban.

A magyar kormány se a gazdasági, se a jogállamisági jelentés ajánlásait nem szokta megfogadni, és ebből eddig komoly baja nem származott, mert egyikhez se kapcsoltak közvetlen szankciókat (az eurót nem használó országoknak).

Először idén látszik komoly probléma kerekedni abból, hogy a gazdasági ajánlásokat nem fogadta meg a budapesti kormány, mert erre hivatkozva nem hagyta jóvá az Európai Bizottság az újjáépítési alapból Magyarországnak járó pénz felszabadítását. A Bizottság azt várná, hogy többet költsenek az ott felsorolt problémák orvoslására a 2500 milliárd forintból. Azon jelentés (hivatalos neve: országspecifikus ajánlások) és a mostani (jogállamisági jelentés) között vannak átfedések is, ilyen például a magyar közbeszerzési rendszer kritikája, ami mindkettőben hangsúlyos.

Az újjáépítési alapból idén 320 milliárd forint körüli előlegre számított a magyar kormány, de ez egyelőre nem érkezhet meg, miközben a tagállamoknak több mint a fele előtt éppen ezen a héten nyílik meg az uniós kassza.

Az idén másodszor kiadott jogállamisági jelentésektől a Bizottság elsősorban azt várja, hogy a felvetett problémákról legalább vita kezdődjön - részben az Európai Tanács miniszteri ülésein, de leginkább az adott tagállamon belül. A tavalyi jelentések nyomán láttak néhány pozitív példát, például Bulgáriában és Spanyolországban, ahol egy-egy felvetett ügyből nem csak vita kerekedett, hanem tett is valamit a kormány a problémák megoldásáért.

Ugyanakkor a mostani jelentésekből hosszabb távon és áttételekkel, de következhet szankció, és nem csak úgy, hogy megjelenhetnek azonos témák az országspecifikus ajánlások között is, mint a magyar közbeszerzési rendszer esetében láttuk. Tavaly az EU-s intézmények ugyanis elfogadtak egy új feltételrendszert, a brüsszeli kasszából származó pénzek elköltésének ellenőrzésére, és ezt valamilyen szinten összekötötték a jogállamiság helyzetével.

A rendszer lényege, hogy el lehet vonni pénzt attól az országtól, ahol az EU-s támogatásokat nem az eredeti célokra, vagy nem szabályosan költik el. Szűken értelmezve ebből az következik, hogy ahol kimutatható a korrupció a támogatások körül, onnan el lehet vonni a pénzt; tágabban értelmezve azonban ebből következhet az is, hogy ahol politikai felügyelet alatt vannak a bíróságok, ahol nem nyomoznak nyilvánvaló korrupciós ügyekben, ott eleve túl magas a kockázat, és csupán erre hivatkozva is el lehet venni pénzt.

E feltételrendszer élesítését a magyar és a lengyel kormány tavaly decemberben megakadályozta, és most mindenki arra vár, hogy a két kormány keresete alapján az Európai Bíróság eldöntse, hogy az új szabály egyáltalán belefér-e az EU-s jogrendbe. Ha átmegy a bírósági ellenőrzésen (ez legkorábban idén ősszel lehetséges), akkor még utána is várható vita arról, hogy mennyire tágan kell értelmezni a jogállamiság és az EU-s pénzek sorsának összefüggését. Az Európai Parlament szerint nagyon tágan, az Európai Tanács szerint inkább csak konkrét ügyek mentén, de a pontos szabálykönyvet a Bizottságnak kell majd elkészítenie, ami valahol a két intézmény értelmezése között lesz várhatóan.

Bizottsági szakértők elég kétértelműen fogalmaznak arról, hogy ezt a feltételrendszert mennyiben érintheti a mostani jelentés: egyrészt hangsúlyozzák, hogy a most kiadott értékelés és a pénzelvonással fenyegető feltételrendszer két teljesen külön szálon futó történet. Másrészt kimondták, hogy amikor a pénzek elköltését vizsgálják majd, akkor az egyik forrása a szakértőknek a jogállamisági országjelentés is lehet, azaz az itt olvasható problémák hivatkozási alapjai lehetnek a pénzes vizsgálatoknak. Ilyen értelemben tehát a mostani kritikák nemcsak erkölcsi meghurcolást jelenthetnek, hanem egyszer még pénzbe is kerülhetnek.

A keddi jelentés fő megállapításai

A meglehetősen száraz, forrásokkal alaposan dokumentált, felerészben lábjegyzetekből álló jelentés szerint a magyar bíróságok függetlensége tovább gyengült tavaly óta, pedig már akkor is erős kritikákat fogalmaztak meg. Problémásnak látják a bírói önrendelkezés csorbulását, a Kúria új vezetőjének kinevezését (alkotmánybíró volt korábban, másfajta ítélkezési gyakorlat nélkül), és azt is, hogy túl sok az ideiglenesen, szokásos eljáráson kívüli kinevezés a bírósági vezetők között. Jelezték, hogy a felmérések szerint a lakosságnak csak a 40, míg a céges vezetőknek mindössze 32 százaléka tartja függetlennek a magyar bíróságokat.

Azért viszont megdicséri Magyarországot a jelentés, hogy a bíróságok jól állnak digitalizációban, emelkednek a fizetések, és EU-s összehasonlításban gyorsan megvannak az ítéletek, a korábbi hátralék jelentős részét sikerült ledolgozni.

A korrupciós ügyek vizsgálatakor különösen hangsúlyos az a megállapítás, ami rendre visszatér a szövegben: a magyar törvényi keretek általában megfelelnek a demokráciáktól elvárható színvonalnak, a rendszer mégis rosszul működik.

Ennek egyik fő oka, hogy az intézményeket politikai kinevezettek irányítják, nincs rendszerszintű, független ellenőrzés. A nepotizmus, a klientúra határozza meg a folyamatokat, és a jogállamiságot garantálni hivatott intézmények csak elvi szinten működnek, a gyakorlat nagyon sokszor mást mutat. Egyik példájuk a vagyonbevallási rendszer, ami ránézésre részletes és alapos, de a valóságban semmilyen tétje sincs, hiszen senki sem ellenőrzi, hogy igazat írnak-e politikusok, amikor kitöltik az adatlapokat.

A korrupcióról szóló részben visszatérő elem, hogy az állam egész hatékonyan lép fel a kis összegű, hétköznapi korrupcióval szemben, míg a nagy ügyek legtöbbször felderítetlenek maradnak, sokszor még csak nyomozás sem indul. Amikor például az OLAF (az EU csalás elleni hivatala) vizsgálatot kezd a brüsszeli pénzek gyanús felhasználása miatt egy konkrét ügyben, akkor a kormány rendes nyomozás helyett a beruházást kiveszi az EU-s keretből, visszaadják a támogatást Brüsszelnek, és befejezik inkább nemzeti pénzéből.

A médiatörvény is elvben jó lenne, ha betartanák, de a jelentés szerint a Médiatanács a kormány kedve szerint hoz határozatokat. Kritizálja a jelentés a KESMA túl nagy súlyát, és különösen azt, hogy az állami hirdetések óriási összegei milyen erősen befolyásolják a sajtópiacot. Emlékeztetnek, hogy 2020-ban 13,8 százalékkal nőtt az állami hirdetésekre költött pénz, pedig már a 2019-ről szóló jelentés szerint is túl sok volt, illetve szinte csak a kormányhoz lojális kiadványok kaptak belőle.

A jelentés a fékek és ellensúlyok vizsgálatakor kitér a közpénz fogalmának szűkítésére (9. alkotmánymódosítás), hogy a közérdekű adatokhoz egyre lassabban és drágábban lehet csak hozzáférni, és a vagyonkezelő alapítványok felállítását is kritizálja.

Orbán: Ezeket a jelentéseket Soros hálózata írja

A magyar kormány már a jogállamisági jelentések kitalálása óta elutasítja a rendszert. Néhány hete Orbán Viktor egy előadásában éppen e jelentéseken keresztül igyekezett bebizonyítani, hogy az Európai Bizottságban Soros György és az amerikai demokraták átvették a hatalmat:

„Brüsszel hatalma egy tekintélyes szeletét kiszervezte és átjátszotta Európán kívülről szervezett és irányított hálózatoknak, elsősorban a Soros-féle hálózatoknak és a mögötte álló amerikai demokrata érdekeknek. (...) A politikai testületté alakított bizottság úgy dönt, jogállami jelentéseket készít az unió tagállamairól. Ezeket az országjelentéseket azonban nem a tagállamok véleménye, dokumentumai vagy tényközlései alapján állítják össze. Ezt a munkát kiszervezik a tagállamokban működő NGO-khoz, álcivil szervezetekhez, akik valójában politikai szervezetek, akik tipikusan, szinte kivétel nélkül Soros György hálózatához tartoznak az egész kontinensen, amit egyébként ők nem is tagadnak. (...) Az ő adatszolgáltatásuk és véleményük alapján minősítik a demokratikusan megválasztott tagállami kormányzatokat, és büntetni is akarják azokat, akik nem tetszenek. Ez visszaélés a hatalommal, azzal a hatalommal, amit a tagállamok ruháztak a bizottságra.”

A Bizottságnál erre azt mondták kedden, hogy az érvelés teljesen megalapozatlan. A jelentés végén eleve feltüntetik, hogy milyen forrásokból dolgoztak és kikkel beszéltek, és ott is látszik, hogy állami intézményekkel, kormányzati szervekkel is nagy számban egyeztettek. Számos kifejezetten kormányközeli szervezet (Alapjogokért Központ, Századvég, Nézőpont Intézet) is szerepel a listán. A Bizottság szerint munkát egyáltalán nem szervezték ki, hanem objektív szempontok szerint végezték a dolgukat.