A férfiak pénzköltése jobban szennyezi a környezetetet

klímaváltozás
2021 július 21., 06:53

Egyedülálló férfiak és nők fogyasztási szokásai alapján próbálták megítélni egy svédországi kutatásban, hogy melyik nem járul hozzá inkább a környezetszennyezéshez, írja a Guardian.

Mint kiderült, a férfiak pénzköltésén keresztül 16 százalékkal több káros anyag kerül a környezetünkbe, hozzájárulva a felmelegedéshez. Ennek elsősorban az az oka, hogy a férfiak több üzemanyagot vásárolnak az autóikba (a céges kocsikat, taxikat és más, munkához használt járműveket nem vették figyelembe).

photo_camera Fotó: SEYLLOU

Korábbi kutatásokból kiderült, hogy az egy autóval rendelkező családokban inkább a férfi vezet, a nő pedig tömegközlekedéssel jár. A férfiak jellemzően többet költenek energiára, és több húst is esznek.

A mostani felmérés szerint férfiak és nők esetében is a nyaralás felel a kibocsátás harmadáért, ami magasabb arány a vártnál.

A kutatás szerzői szerint muszáj figyelembe venni a klímaválság gender-vonatkozásait. A napokban az osztrák klímaügyi miniszter is bírálta az uniós stratégiát, amiért ez kimaradt belőle. Azt mondta, muszáj foglalkozni vele, hiszen a klímaváltozás különböző módon érint férfiakat és nőket, például utóbbiak nagyobb arányban élnek energiaszegénységben.