1,2 százalékosra emelte az alapkamatot a Monetáris Tanács

gazdaság
2021 július 27., 13:02

A Monetáris Tanács 30 bázisponttal 1,2 százalékra emelte kedden az alapkamatot, ezzel párhuzamosan az MNB az egynapos betéti és hitel kamatlábakon is 0,3 százalékpontot emelt.

Amikor a Nemzeti Bank júniusban több mint 10 év elteltével kamatot emelt - akkor lett 0,9 százalékos az alapkamat - , egyúttal azt is közölték, hogy ez nem egyszeri akció volt, hanem úgynevezett szigorítási ciklusban gondolkodnak. Ez annyit jelent, hogy havonta emelnek az alapkamaton, mindaddig, míg vissza nem tudják szorítani az inflációt a kívánatosnak tartott 3 százalékos érték közelébe. Most valójában annyi derült ki, hogy ezt tényleg komolyan gondolták.

A Portfolió gyorselemzése szerint

“most arra lehet következtetni, hogy havi 30 bázispontos ütemben folytatódhat a szigorítás, legközelebb augusztus 24-én. Ez azt jelenti, hogy amennyiben év végéig kitartana a kamatemelési ciklus tempója, decemberben 2,7%-os, januárban pedig már 3%-os lehetne az irányadó ráta. Mivel az infláció erőteljes mérséklődésére rövid távon igen csekély az esély, erre a kamatpályára most minden esély megvan.”

Az egynapos kamatok megemelése miatt öt év után újra nincs negatív kamat, mivel az egynapos betétek kamata eddig mínusz 0,05 százalékos volt.