Turisztikai ügynökség: Minden jó, minden újra a régi

2021 augusztus 8., vasárnap 7:49
Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója. Fotó: Vasvári Tamás/MTI/MTVA

Nagyon optimista nyilatkozatot tett vasárnap reggel a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója, Orbán Ráhel jobb- és bal keze és mindenese.

Guller szerint minden újra a régi a turizmusban. A belföldi turizmus stabilan helyreállt, és már szállingóznak vissza a külföldiek is. Ennek fő oka szerinte az, hogy Magyarországon hamarabb állt helyre a „szabadság” - a szezon már nyitva kezdődött, így a magyarországi turizmusnak így legalább egy, másfél hónap előnye volt Európával szemben, amelyet meg is tartott.

Júliusban 110 milliárd forintos forgalma volt a vendéglátásnak a tavalyi 87 milliárd forint után. A vendégéjszakák száma júniusban 62 százalékkal nőtt egy év alatt. Júliusban 5,5 millió vendégéjszakát töltöttek el Magyarországon turisták, ami 17 százalékkal magasabb az időszak korábbi rekordjánál. Guller elmondása szerint a balatoni szálláshelyeken júniusban 10 milliárd forintot költöttek a vendégek, ami a tavalyi érték kétszerese.

Közben a fejlesztések sem álltak le, több százmilliárd forint érkezik a szektorba, és "soha ennyi pénzt nem kapott még az ágazat". 35 új szálloda és panzió épül vidéken, 600 panzió felújítása már befejeződött, emellett tucatnyi vár, kastély, attrakció felújítása is zajlik. Guller szerint nincs a szektorban súlyos rendszerintű munkaerőhiány.

A sikerpropagandával szemben a valóság azért inkább az, hogy a válság csak tovább növelte a szakadékot a szektorban a kedvezményezettek és a magukra hagyottak között. Az például már év elején kiderült, hogy

az igénylők 0,5 százaléka kapta meg az igényelt 300 milliárdos támogatás kértharmadát,a rászoruló (azaz nem NER-barát) többség lényegi támogatás nélkül maradt.

Nagyon nem igaz az sem, hogy ne lenne munkaerőhiány a szektorban: a Vendéglátók Ipartestületének júniusi kutatása szerint minden ötödik hely betöltetlen például a balatoni vendéglátó-egységekben, legalább 20 ezer ember hiányzik piacról, és 20-30 százalékkal többet kell ajánlani a konyhai dolgozóknak. Az RTL szerint az alkalmazottak 40-50 százaléka hagyta el a szektort, és csak egy részük tért vissza, a helyzet valójában drámai.