Navalnij levelet írt a börtönből: „Csak a korrupció elleni fellépés oldhatja meg a világ legnagyobb problémáit”

külföld
2021 augusztus 20., 11:38

A bebörtönzött orosz ellenzéki aktivista, Alekszej Navalnij levelet írt a börtönből, melyben arra biztatja a nyugati országokat, hogy tegyenek érdemleges lépéseket a globális korrupció ellen, és hozzanak komoly szankciókat a Vlagyimir Putyin körébe tartozó oligarchák ellen. A levelet a börtönből diktálta le az ügyvédeinek, és a Guardianban, a Le Monde-ban és a Frankfurter Allgemeine Zeitungban jelent meg. A rá jellemző stílusban kezdi:

„Pontosan egy évvel ezelőtt nem haltam meg vegyifegyver-mérgezésben, és úgy tűnik, hogy ebben a korrupciónak nem kis szerepe van. (...) Amikor egy nemzet felsővezetését lefoglalja, hogy védelmi pénzeket szedjen vállalkozásoktól, és zsarolja őket, a titkos műveletek minősége óhatatlanul romlik.”

Az aktivista szerint a nyugati vezetők vonakodnak attól, hogy szembeszálljanak a korrupció problémájával, hiszen az érintett emberek sokszor mellettük állnak a csúcstalálkozók utáni sajtótájékoztatókon. Szerinte ezt a témát a másodvonalból az elsők mellé kellene emelni, a háborúval, a migrációval, a szegénységgel és a klímaváltozással együtt. Elismeri, hogy nagyon furcsa és trükkös lenne egy olyan csúcstalálkozó, ahol a világ vezető politikusainak azt kellene Putyinnal megvitatniuk, hogy hogyan küzdjenek meg a korrupció problémájával, ami ő maga.

Alekszej Navalnij 2021. június 22-én egy meghallgatáson egy moszkvai bíróságon
photo_camera Alekszej Navalnij 2021. június 22-én egy meghallgatáson egy moszkvai bíróságon Fotó: Sputnik via AFP

Navalnij úgy gondolja, hogy a szankcióknak sincs túl sok értelmük, ha azokat nem a megfelelő emberek ellen hozzák: „Nincs annál frusztrálóbb, mint elolvasni a legfrissebb szankciókat, tele hírszerző ezredesek és tábornokok nevével, akikről senki nem hallott, de gondosan eltávolították közülük azokat az embereket, akiknek az érdekében ezek az ezredesek cselekszenek. A nyugatnak meg kell szabadulnia egy szemantikai gondolkodásmódtól, ahol az „üzletember” címke engedékenységgel jár, ami nagyon megnehezíti azt, hogy rákerüljenek a szankciós listákra” - írja.

Navalnij pontosan egy éve került kórházba, miután Novicsokkal mérgezték meg. Öt hónapig lábadozott, majd hazatért Oroszországba, ahol letartóztatták, és azóta is börtönben van.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.