MSZP-s és jobbikos képviselő is nyerhetőnek tűnő helyért indul Komárom-Esztergom megyében

POLITIKA
2021 augusztus 21., 07:28
  • Az ellenzéki előválasztáson indulni akaró jelöltek szeptember 6-ig gyűjthetik az aláírásokat, fejenként 400 darabot kell összeszedniük.
  • Megyénként bemutatjuk, hogy kik gyűjtenek, ez a cikkünk Komárom-Esztergom megyéről szól.
  • A jelöltek neve után kiemelten az a párt áll, aminek a frakciójához csatlakoznak, ha nyernek. Mögötte jelezzük, melyik pártok kérik a saját szimpatizánsaikat, hogy rá szavazzanak.
  • Mutatjuk, hogy az adott választókerületben 2018-ban a Fidesz egyéni jelöltje hány százalékot ért el. Ahol ez az érték 45 százalék alatt van, azt az ellenzék nyerhető körzetnek tartja, ahol viszont 50 százalék felett, ott meglepetés lenne a győzelmük.

Komárom-Esztergom megye három választókörzetében az MSZP és a Jobbik 2-2, a DK egy jelöltet indít.

Komárom 1 – Tatabánya és még 4 település

  • Gurmai Zita – MSZP; támogatja: Párbeszéd, LMP, Momentum
Gurmai Zita MSZP-s képviselő felszólal napirend előtt az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. december 1-én
photo_camera Gurmai Zita MSZP-s képviselő felszólal napirend előtt az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. december 1-én Fotó: Kovács Attila/MTI/MTVA

Az 56 éves budapesti közgazdász igazi veterán: 1993-ban lépett be az MSZP-be, 2001 óta a párt Nőtagozatának elnöke. 2002 és 2004 között, illetve 2018 óta parlamenti képviselő, 2004 és 2014 között az Európai Parlament képviselője volt. 2004 óta az Európai Szocialista (ESZP) Nőszervezetének elnöke, tagja az ESZP elnökségének.

  • Konczer Erik – DK; támogatja: Jobbik, Liberálisok, Normális Magyarországért Mozgalom
photo_camera Fotó: elovalasztas2021.hu

44 éves közgazdász és jogász, születése óta a megyében él, 2014 a megyei közgyűlés tagja, az ellenzéki frakció vezetője.

A fideszes jelölt (Bencsik János) eredménye 2018-ban: 44,43 százalék – nyerhető körzet. Bencsik János

Komárom 2 – Esztergom és még 29 település

  • Nunkovics Tibor – Jobbik; támogatja: DK, LMP, MMM
photo_camera Fotó: elovalasztas2021.hu

2004 és 2010 között gépbeállítóként dolgozott egy német multinál, aztán belépett a Jobbikba, 2014 és 2019 között a párt frakciójának dolgozott, majd országgyűlési képviselő, a Parlament fenntartható fejlődés bizottságának az alelnöke.

Itt is az az érdekes helyzet áll fent, hogy a jobbikos jelöltnek az előválasztáson nincs kihívója.

A fideszes jelölt (Völner Pál) eredménye 2018-ban: 45,21 százalék – nyerhető körzet.

Komárom 3 – Komárom és még 40 település

  • Nemes Andrea – MSZP; támogatja: Párbeszéd, Momentum, MMM
photo_camera Fotó: elovalasztas2021.hu

A 47 éves ügyvéd 2014 óta önkormányzati képviselő Komáromban.

  • Szanyi Gábor – Jobbik; támogatja: DK, LMP, OLPK
photo_camera Fotó: elovalasztas2021.hu

47 éves, 2019 nyara óta a Jobbik-frakció szakértője, a párt oroszlányi önkormányzati képviselője. A DK eredetileg Nemes Andreát kérte fel jelöltnek, aztán inkább Szanyit támogatták.

A fideszes jelölt (Czunyiné Dr. Bertalan Judit) eredménye 2018-ban: 50,99 százalék – nagyon nehéz terep az ellenzéknek.

Az előválasztásra készülő egyéni választókerületekről szóló összeállításaink itt találhatók.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.