Visszalépett Bodnár Imre, az MSZP pécsi jelöltje, mégis Mellár Tamás indul az előválasztáson

augusztus 21., szombat 11:18
2

Ezt Bodnár egy Karácsony Gergellyel és Péterffy Attilával közös sajtótájékoztatón jelentette be szombaton. Két nappal korábban Mellár Tamás, a Párbeszéd jelöltje is bejelentette visszalépését, szombaton azonban egyeztettek, ami után Bodnár visszalépett, az előválasztáson pedig Baranya 1. számú választókerületében mégis Mellár Tamás lesz az MSZP, a Párbeszéd, az LMP és a Jobbik által támogatott jelölt.

Bodnár Imre úgy fogalmazott, semmiképp sem szeretné, ha az ő személye körül „a pártoknak lenne olyan konfliktusa, ami akadályozza vagy nehezíti”, hogy 2022-ben kormányváltás legyen, emiatt gondolta úgy, hogy „az a legjobb megoldás, ha visszalép az előválasztási jelöltségtől”.

A terv az volt, hogy az MSZP és a Párbeszéd már az előválasztáson sem indít egymás ellen jelölteket, de Pécsen eleinte nem tudtak megegyezni: az MSZP Bodnár Imrét, Péterffy Attila polgármester ügyvédjét akarta indítani, a Párbeszéd pedig Mellárt.

Ahogy az előválasztásról szóló cikksorozatunkban is bemutattuk, Mellár Tamás 2018-ban egyike volt a három vidéki ellenzékinek, aki győzni tudott a parlamenti választáson. Akkor függetlenként indult, végül a Párbeszéd frakciójába ült be, és ott is folytatná a parlamenti munkát. Egykor Fidesz-közeli közgazdászként volt ismert, de azóta már hangos kritikusa Orbán Viktor kormányának. Az ezredfordulón a KSH elnöke volt. A rendszerváltáskor az MDF tagja volt, 2006-tól egy évig pedig fideszes önkormányzati képviselő volt Pécsen.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt