A táliboknál is szélsőségesebb dzsihádisták robbantottak Kabulban

külföld
2021 augusztus 27., 05:22
comments 2

60 afgán állampolgár és 13 amerikai katona halt meg a csütörtök esti, kabuli robbantásokban. A merényleteket az Iszlám Állam Horaszán Tartománya, vagyis az ISIS-K, a terrorszervezet Afganisztánban és Pakisztánban aktív csoportja vállalta magára.

A BBC összefoglalója szerint elsősorban ebből a két országból toborozzák tagjaikat, leginkább olyan embereket, akik a tálibokat sem látják elég szélsőségesnek. Korábban háromezren is voltak, de mostanra jelentős veszteségeket szenvedtek az amerikaiakkal és az afgánokkal, köztük a tálibokkal való összecsapásokban. Az ISIS-K központja az afganisztáni Nangarhar tartományban van, közel a Pakisztánba tartó drog- és emberkereskedelmi útvonalakhoz.

Mentőalakulatok a kabuli reptérnél z augusztus 26-i öngyilkos merénylet után.
photo_camera Fotó: JUAN CARLOS/Hans Lucas via AFP

A csoportot 2015 januárjában hozták létre, amikor az Iszlám Állam még különösen erős volt Irakban és Szíriában. Az elmúlt években számos borzalmas támadás kötődik hozzájuk, lányiskolák és kórházak is kerültek már a célkeresztjükbe, sőt a hírek szerint egy szülészeti osztályon terhes nőket és ápolókat lőttek agyon.

A tálibok elítélték a csütörtöki merényleteket, és állításuk szerint az afgán áldozatok fele közéjük tartozott, áttételesen mégis van kapcsolat a két csoport között. Kutatások szerint az elmúlt két évben az ISIS-K több merénylet során együttműködött a Hakkani-hálózat néven ismert felkelőcsoporttal. Amikor a tálibok átvették az ellenőrzést Kabul felett, a hálózat egyik tagját nevezték ki biztonsági felelősnek, majd több Al-Kaidához és ISIS-hez kötődő rabot kiengedtek a börtönből.

Az Iszlám Állam harcosai ezzel együtt kihívást jelentenek a tálibok számára is, akik most együttműködnek az amerikaiakkal az elkövetők felkutatásában. Joe Biden azt üzente nekik: meg fognak fizetni azért, amit tettek.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.