Havasi: Orbánnak hivatalos programja van Olaszországban

POLITIKA
2021 augusztus 27., 09:02
comments 11

Olvasónk csütörtök este lefotózta az Orbán családot egy római étterem teraszán.

Orbán Viktor kormányfő háttal, fehér ingben, jobbra tőle Lévai Anikó, vele szemben pedig Orbán Gáspár honvédtiszt csütörtök este egy római étteremben
photo_camera Fotó: Máté, olvasónk

Orbán Viktort két kínai (Sinopharm) vakcinával oltották be, április 30-án a kínai oltóanyagról Orbán ezt mondta:

„Elterjedt, hogy majd kínaival nem lehet menni, ez szamárság, engem is kínaival oltottak be, én is menni fogok, és nem azért, mert diplomáciai lehetőségem van rá, hanem mert jogom lesz hozzá. Tehát a kínai vakcinával beoltottak szabadon utazhatnak majd a nyár során.”

De Olaszországban azóta sem fogadják el a Sinopharmot, ezért megkérdeztem Havasi Bertalant, a miniszterelnök szóvivőjét, hogy Orbán hogyan utazott Olaszországba.

Havasi azt válaszolta, hogy: „A miniszterelnöknek hivatalos programja van Olaszországban, egy konferencián vesz részt. A beutazásra vonatkozó olasz jogszabályoknak eleget tett. Ezekről itt tájékozódhat: link

Ezzel egy időben kiadtak egy közleményt is: „Orbán Viktor pénteken hivatalos programra Rómába érkezett – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. A kormányfő a katolikus törvényhozók 12. alkalommal megrendezett éves találkozóján vesz részt, amelyet minden esztendőben Rómában és az olasz főváros közelében fekvő Frascatiban tartanak meg – tette hozzá Havasi Bertalan.”

photo_camera Illusztráció: Beata Zawrzel/NurPhoto via AFP

A közlemény szerint Orbán pénteken érkezett Rómába, de már csütörtök este ott volt.

A rendezvényen, amire most érkezett, Orbán 2016-ban is részt vett, 2018-ban Szijjártó Péter ment oda, két éve pedig a kormányfő elvileg magánúton járt Fátimában, de nagyon úgy tűnt, hogy hivatalos tárgyalásokat folytatott.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.