Az USA katonai csapást hajtott végre Kabulban

háború
2021 augusztus 29., 18:35
comments 2

Az Egyesült Államok dróncsapást hajtott végre vasárnap Kabulban – közölték a nevük elhallgatását kérő illetékesek, akik szerint a katonai csapás az Iszlám Állam feltételezett harcosai ellen irányult.

Azt mondták, a légicsapást pilóta nélküli repülő szerkezettel hajtották végre, és az utórobbanások arról tanúskodnak, hogy a jármű nagy mennyiségű robbanószert szállított.

Az afgán fővárosban szemtanúk arról számoltak be, hogy a kabuli repülőtér közelében robbanás hallatszott, amit valószínűleg egy házba csapódó rakéta okozott.

Tálib illetékesek is azt közölték, hogy a Kabulban végrehajtott amerikai katonai csapás öngyilkos merénylő kocsija ellen irányult, aki támadást akart intézni a kabuli nemzetközi repülőtér ellen az amerikai katonai kivonulás közben.

Egyelőre kevés részlet ismert az incidensről és a rakétabecsapódásról, ami a repülőtértől északnyugatra fekvő egyik lakónegyedben történt, és megölt egy gyereket. A két rakétacsapás különálló támadás lehetett.

A vasárnapi amerikai légicsapás már a második, amióta az Iszlám Állam-Horaszán Tartomány nevű terrorszervezet több mint száz emberéletet (köztük 13 amerikai katonáét) követelő öngyilkos merényletet hajtott végre csütörtökön a kabuli repülőtérnél.

Az amerikai Középső Parancsnokság megerősítette a dróncsapás hírét. Polgári áldozatokról egyelőre nincsenek jelentések, de vizsgálatot folytatnak az ügyben. „Éberek maradunk a lehetséges jövőbeli fenyegetéssel szemben” – írták.

„Nagyon valószínű”, hogy újabb merényletet követnek el a következő 24-36 órában a kabuli repülőtér ellen – mondta szombaton Joe Biden amerikai elnök, aki szerint az Iszlám Állam terrorszervezet két fegyveresének életét kioltó amerikai légicsapás nem az utolsó volt. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.