Több hétre is áram nélkül maradhatnak az emberek Louisianában az Ida hurrikán pusztítása után, a villamoshálózat helyreállítása akár hetekig is eltarthat, ez egymillió embert érint.
A Nemzeti Gárda ötezer helyszínre kivezényelt tagja segíti a kutatást és a mentést, emellett több mint 25 ezren segítenek abban, hogy elkezdhessék az áramszolgáltatás helyreállítását. New Orleans polgármestere, LaToya Cantrell arra kérte a helyieket, hogy akit evakuáltak, még ne menjen vissza az otthonába, amíg nincs áram.
Időközben az Ida hurrikán trópusi viharrá gyengült, de a heves esőzések továbbra is áradásokat okoznak Mississippiben, Alabamában és Floridában.
Az előzetes előrejelzések az Idát legalább annyira életveszélyes hurrikánnak minősítették, mint amilyen a 2005-ös Katrina volt, ami 1800 ember halálát okozta, de úgy tűnik, hogy New Orleans megerősített árvízvédelmi rendszere megtette a hatását. John Bel Edwards kormányzó úgy fogalmazott, hogy a gátrendszerek „nagyszerűen működtek”, de hozzátette, a károk „még így is katasztrofálisak”.
Joe Biden amerikai elnök katasztrófahelyzetet hirdetett Louisiana államban, és többletforrásokat szabadított fel a mentési és helyreállítási munkákra. (BBC)
115 millió forintnyi kiegészítő Caprin, a NER-cégeknek adott kastélyok és a tanárok igazsága a 444 napindító hírlevelében.
Az emberek előbb csak kiabáltak, aztán meg is rugdosták az apát.
31 kiemelt közszereplő írt levelet a Guardiannek, amelyben nemzetközi szankciókat követelnek.
Jogszerűtlen volt Kapin Lilla és Törökné Pethő Erzsébet kirúgása a 2022-es polgári engedetlenség miatt.
A momentumos képviselő betegszabadságra ment, miután részegen balhézott egy rendezvényen.
A 444 olvasója találta meg az első bizonyítékot arra, hogy a váratlanul kifinomult csalási módszer nálunk is megjelent.
A zárt ajtók mögött tartott tárgyaláson bűnösnek találták abban is, hogy álhíreket terjesztett az orosz hadseregről.
A képviselő szerint Orbán smasszerei voltak.
Emmanuel Macron korábban már jelezte, hogy Franciaország szintén elismeri a palesztin államot a szeptember 9-i ENSZ-ülésen.
A mentőhelikopter egy két és fél éves lengyel kisfiúhoz kellett, mert nem tudta elmondani, van-e baja.
A fegyelmi bizottság eljárást indított a Diósgyőr, a Debrecen, a Ferencváros, az Újpest és a Zalaegerszeg, valamint a másodosztályban szereplő Budapest Honvéd, Videoton FC Fehérvár és Soroksár ellen is.
Balatonberény megállóhelyen vesztegel a tapolcai vonat.
Giovanni Capriglione, aki a nő bejelentése előtt három nappal visszalépett az újraválasztási kampányától, a viszonyt elismerte, de az abortuszokat tagadja.
Megkerestük a négy NER-közeli céget, amelyek ingyen kapnak egy-egy állami kastélyt. Kettő nem válaszolt, de a másik kettő levelében is kevés konkrétum volt.
Egy 82 éves férfi szemben hajtott velük az autópályán.
Egy halottaskocsi halad majd végig a Black Sabbath hídtól a padig, ahol rajongók ezrei hagytak üzeneteket és virágokat.
Még azon a napon, amikor a miniszterelnök Tusványosan bejelentette.
A Tisza Párt elnöke sokadszor is vitára hívta ki a miniszterelnököt.
Vonatpótló jár.
Az történt, amire gondolsz.
De a lövöldöző rossz liftbe szállt, egy másik cég irodájánál kötött ki. Négy embert megölt, aztán magával is végzett.
A 22 éves olimpiai bajnok úszó a gyengébbik számában nagy versenyben maradt le a dobogóról.
Szerencsére épp senki nem volt ott.
A helyi hírportál szerint tizennégy embert kórházba kellett szállítani.
A csepeli parlamenti képviselő a kegyelmi botrány után döntött úgy, hogy mégis elindul a negyedik képviselői mandátumáért. Szerinte a választókörzet kétesélyes, a Fidesz biztos harmadik lesz, és örülhet, ha 20-25 százalékot szerez. Arról viszont egyelőre fogalma sincs, listán kire szavaz majd jövőre.