Kiábrándult fideszes, régi motoros MSZP-s és független polgármesternő is indul a szabolcsi előválasztáson

szeptember 1., szerda 9:25
2
  • Az ellenzéki előválasztáson indulni akaró jelöltek szeptember 6-ig gyűjthetik az aláírásokat, fejenként 400 darabot kell összeszedniük.
  • Megyénként bemutatjuk, hogy kik gyűjtenek, ez a cikkünk Szabolcs-Szatmár-Beregről szól.
  • A jelöltek neve után kiemelten az a párt áll, amelynek frakciójához csatlakoznak, ha nyernek. Mögötte jelezzük, hogy mely pártok kérik a saját szimpatizánsaikat, hogy rá szavazzanak.
  • Mutatjuk, hogy az adott választókerületben 2018-ban a Fidesz egyéni jelöltje hány százalékot ért el. Ahol ez az érték 45% alatt van, azt az ellenzék nyerhető körzetnek tartja, ahol viszont 50% felett, ott meglepetés lenne a győzelem számukra.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye hat választókerületében az MSZP 6, a Jobbik 5, a Momentum és a DK 2-2, az ÚVNP 1 jelöltet indít az előválasztáson.

Szabolcs 1. - Nyíregyháza egy része

  • Csipkés József István - Momentum

Közel 20 évig dolgozott a térség környezetvédelmi hatóságánál ügyintézőként, majd utolsó évében, 2012-ben gazdasági igazgatóként. Aztán ugyanezt a posztot töltötte be a megyei kórházakat összefogó egészségügyi holdingnál a 2013-as államosításig. Most egyéni vállalkozó, van mezőgazdasági, számviteli és jogi végzettsége is. 2014-2015-ben a Nyírgyulaj megye I-es focicsapatában játszott.

  • Mike András - MSZP, támogatja: Párbeszéd

Frissítés (14:50): Mike időközben visszalépett a jobbikos Lengyel Máté javára.

Az MSZP nyíregyházi alelnöke, szakképző iskolai mérnöktanár. 1998 és 2012 között tanszéki mérnök volt a Budapesti Műszaki Egyetemen, eredetileg gépészmérnökként végzett. Tagja a városi polgárőr egyesületnek.

  • Lengyel Máté - Jobbik, támogatja: LMP, DK
Fotó: Beli Balazs/balazsbeli@gmail.com

Három éve is elindult a választásokon, akkor 19 százalékkal harmadik lett a fideszes és az mszp-párbeszédes jelölt mögött. 2018 óta önkormányzati képviselő Nyíregyházán. 2007-ben lépett be a Jobbikba, választókerületi elnökségig vitte. Az európai parlamenti képviselő Balczó Zoltán asszisztense is volt. Történészként végzett, dolgozott felszolgálóként is.

A fideszes jelölt eredménye 2018-ban: 40,3% - nyerhető körzet az ellenzéknek.

Szabolcs 2. - Nyíregyháza egy része és még 20 település

  • Aranyos Gábor - MSZP, támogatja: Párbeszéd, Momentum, DK

Az MSZP Országos Választmányának elnökhelyettese. 2010 előtt három évig volt önkormányzati képviselő Nyíregyházán, azelőtt az Országgyűlési Hivatalban is dolgozott. Andragógus, szociálpedagógus végzettségű, jelenleg szakoktató óraadó középiskolában. Bizottsági tag a nyíregyházi önkormányzatban, és tagja a polgárőr egyesületnek is.

  • Gyüre Csaba - Jobbik, támogatja: LMP
Fotó: Beli Balazs/balazsbeli@gmail.com

2010 óta - rövid kihagyással - jobbikos országgyűlési képviselő, a párt választókerületi elnöke. Valaha miépes volt, a kétezres években részt vett a helyi Magyar Gárda szervezésében is. Történelemtanárként és jogászként végzett, közel 20 évig dolgozott saját ügyvédi irodájában. Három éve 28 százalékkal második lett, bőven lemaradva a fideszes Seszták Miklós mögött.

  • Kiss Krisztián - Új Világ Néppárt/LMP, támogatja: Mindenki Magyarországa Mozgalom

Két éve az ellenzék támogatásával indult polgármesternek Tiszavasváriban, de kikapott a fideszes jelölttől, azóta önkormányzati képviselő. A kampány idején nekünk is nyilatkozott. Eredetileg budapesti, több Szabolcs megyei önkormányzatnál dolgozott jogászként. 2015-ig a mezőcsáti járási hivatal vezetője volt, azt állítja, ekkorra csalódott a Fideszben. 2017-ben belépett a Jobbikba. Saját ügyvédi irodája van.

A fideszes jelölt eredménye 2018-ban: 47,9% - nehéz terep az ellenzéknek.

Szabolcs 3. - Kisvárda és még 42 település

  • Sárosy Zoltán - MSZP, támogatja: Párbeszéd

Kisvárdai vállalkozó, a 80-as években járt a debreceni orvosi egyetemre, de nem fejezte be.

  • Tóth Viktor - Jobbik, támogatja: Jobbik, LMP, Momentum, Mindenki Magyarországa Mozgalom

A Jobbik választókerületi elnöke, Jakab Péter parlamenti asszisztense, 2019 óta a megyei közgyűlés tagja. Ajakon él, külkereskedelmi végzettsége van.

A fideszes jelölt eredménye 2018-ban: 61,9% - nagyon nehéz terep az ellenzéknek.

Szabolcs 4. - Vásárosnamény és még 87 település

  • Bíróné Dienes Csilla - MSZP, támogatja: Párbeszéd

2002 óta a néhány száz fős Szamossályi független polgármestere. Korábban jegyzőként, aljegyzőként dolgozott más önkormányzatoknál. Támogatja Ferencváros polgármestere, Baranyi Krisztina is.

  • Sápi Mónika - DK, támogatja: Momentum, Liberálisok, Mindenki Magyarországa Mozgalom, Új Kezdet
Fotó: elovalasztas2021.hu

Szociálpedagógus és jogász végzettségű. Volt képesítés nélküli pedagógus, zongoraoktató, családgondozó, majd eszperantót tanított saját nyelviskolájában. 2010-ben jobbikosként indult polgármesternek Vásárosnaményban, de visszaléptették a fideszes jelölt javára, ezért összeveszett a párttal. Leírása szerint egy politikai alku keretében aztán megtették irodavezetőnek a kistérségi önkormányzati társulásnál. Azt állítja, néhány év múlva kiszorították, azóta nem hagyják elhelyezkedni az állami-önkormányzati szférában. Vállalkozása vendéglátással és rendezvényszervezéssel, hang-fény-színpadtechnikával foglalkozik.

A fideszes jelölt eredménye 2018-ban: 59,8% - nagyon nehéz terep az ellenzéknek.

Szabolcs 5. - Mátészalka és még 43 település

  • Papp Ildikó - MSZP, támogatja: Párbeszéd, DK

Az utóbbi időben ügyvéd, azelőtt 23 évig a vállaji polgármesteri hivatal vezető tanácsosa. 2014 óta ugyanott önkormányzati képviselő. 2019-ben független polgármesterjelöltként is indult, 44 százalékkal második lett.

  • Földi István - Jobbik, támogatja: LMP, Momentum, Mindenki Magyarországa Mozgalom, Új Világ Néppárt
Fotó: Beli Balazs/balazsbeli@gmail.com

2014 óta tagja a megyei közgyűlésnek. 2016-ban a Jobbik jelöltjeként megnyerte az időközi polgármester-választást Kocsordon, aztán 2019-ben simán kikapott független kihívójától. Korábban a kémkedés előkészítése miatt másodfokon elítélt európai parlamenti képviselő, Kovács Béla asszisztense volt. Történelemszakos tanárként végzett. Hat éve még játszott a kocsordi focicsapatban.

A fideszes jelölt eredménye 2018-ban: 58,6% - nagyon nehéz terep az ellenzéknek.

Szabolcs 6. - Nyírbátor és még 32 település

  • Bélteki Béla - Jobbik, támogatja: LMP, Mindenki Magyarországa Mozgalom, Új Világ Néppárt

Újfehértói háziorvos évtizedek óta. Egészségügyi vállalkozása Nyíregyházán és Nagykállón is jelen van.

  • Pradlik Milán - Momentum

23 éves, politológiát végzett Debrecenben.

  • Tóth Viktor - MSZP, támogatja: Párbeszéd

Korábban a megyei közgyűlés tagja volt, 2003 óta polgármesteri referens Nyírbátorban. Veres János, a térség egykori MSZP-s képviselőjének kampányfőnöke volt 2006-ban. Földrajz-testnevelés szakos tanárként végzett.

  • Czirják Alexandra - DK, támogatja: Liberálisok

Hajdúhadházon védőnő, 2020 óta dolgozik, előtte tanult. A DK választókerületi elnöke.

A fideszes jelölt eredménye 2018-ban: 56,2% - nagyon nehéz terep az ellenzéknek.

Az előválasztásra készülő egyéni választókerületekről szóló összeállításaink itt találhatók.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt