Bolsonaro rendelettel védené az álhíreket

szeptember 7., kedd 5:28
3

Rendeletben lép fel a közösségimédia-cégekkel szemben Jair Bolsonaro brazil elnök. A szólásszabadságra hivatkozva előírja, hogy csak alapos indoklással távolíthatnak el posztokat és felhasználói fiókokat, kérdés, mit jelent ez pontosan, illetve ki és hogyan fogja betartatni.

Bolsonaro szerint a profilok „önkényes törlése” miatt van szükség az új szabályra, de valójában azért haragudhat a techcégekre mert a járvány során többször eltávolították félrevezető, covidszkeptikus posztjait, írja a BBC.

Júliusban például 15 videót töröltek egy Bolsonaróhoz köthető Youtube-fiókról, ami a hidroxiklorokinről és az ivermectinről hirdette, hogy gyógyítja a covidot, pedig erre nincs semmilyen tudományos bizonyíték. Korábban a Facebook is blokkolta Bolsonaro szövetségeseinek álhírposztjait, az elnök azóta a Telegram és a Parler használatára buzdítja híveit.

Fotó: AMAURI NEHN/NurPhoto via AFP

Az új rendelet aznap jelent meg, amikor országszerte nagy, Bolsonaro-párti megmozdulásokra lehet számítani. Az utcára hívott emberek a törvényhozás és a legfelsőbb bíróság ellen fognak tiltakozni. Utóbbi augusztusban vizsgálatot indított az elnök ellen, amiért „politikai és gazdasági hatalmával visszaélve” azt hangoztatja, hogy ellenfelei az elektronikus választási rendszert kihasználva el akarják csalni a jövő évi választásokat.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt