Pénzbírsággal büntetné az Európai Bizottság Lengyelországot, amiért nem függesztik fel a bírókat fegyelmező kamarát

eu
2021 szeptember 07., 12:59
comments 1

Az Európai Bizottság pénzbüntetés kiszabását kéri Lengyelországra az Európai Bíróságtól, mindaddig, amíg a varsói vezetés nem függeszti fel a legfelsőbb bíróság fegyelmi kamarájának működését.

Az Európai Unió Bírósága július közepén döntött úgy, hogy a bírói jogsértések kiküszöbölésére létrehozott lengyel fegyelmi kamara nem egyeztethető össze az uniós joggal, továbbá veszélyezteti az igazságszolgáltatás függetlenségét. A fegyelmi kamara tagjait egy olyan testület választja, amit a lengyel parlament kormánypárti többsége választott.

A 2018-ban létrehozott fegyelmi kamara hivatalosan az igazságügyi dolgozók által elkövetett, a szolgálati erkölcsöt, illetve törvényt sértő kihágásokat hivatott kezelni, de az Európai Bíróság júliusban megállapította, hogy az igazságszolgáltatás kontrollálására is alkalmas, vagy nyomást tud gyakorolni a bírákra, hogy megváltoztatták a döntésüket.

Az Európai Bíróság még júliusban elrendelte a kamara működésének felfüggesztését is, míg az Európai Bizottság szankciókat helyezett kilátásba, ha a lengyel kormány nem hajtja végre az ítéletet. A lengyel vezetés augusztus 16-án küldött választ a bizottságnak, valamint Jaroslaw Kaczynski a Jog és Igazságosság párt vezetője is ígéretet tett a fegyelmi kamara felfüggesztésére, azonban a Bizottság szerint a kormány egyelőre nem tette meg a szükséges lépéseket az uniós bírósági döntés végrehajtására. A Bizottság szerint a fegyelmi kamara továbbra is működik, annak ellenére, hogy a lengyel kormány ígéretet tett a felszámolására.

Paolo Gentiloni gazdasági ügyekért felelős uniós biztos a múlt héten már megpendítette, hogy ha Lengyelország nem érvényesíti az uniós jogot, akkor visszatarthatják a helyreállítási alapból nekik szánt több tízmilliárd euró kifizetését. A lengyel igazságügyi miniszter helyettese, Sebastian Kaleta ezt agresszív lépésnek minősítette. Szerinte az uniós költségvetés jóváhagyása után már nem jogszerű a Lengyelországnak megítélt fejlesztési pénzek blokkolása.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke azt mondta, az igazságszolgáltatási rendszereknek az Európai Unió egészében függetlennek és igazságosnak kell lenniük. Vera Jourová értékekért és az átláthatóságért felelős biztos szerint a lengyel vezetés nem tartotta be az uniós bíróság döntését, a fegyelmi kamara például továbbra is folytatja egyes tevékenységeit a bírákkal szemben, noha ezeket már teljes mértékben fel kellett volna függeszteni. „Megtettük a szükséges lépéseket, és továbbra is készen állunk arra, hogy a lengyel hatóságokkal együttműködve megoldást találjunk a problémára”. Kiemelte, hogy az Európai Bíróság ítéleteit az egész EU-ban tiszteletben kell tartani. (Európai Bizottság/Bloomberg/Financial Times/MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.