Kevés az áruszállító, állandósulhatnak a hiányok a brit üzletekben

külföld
2021 szeptember 10., 19:24
comments 5

A legnagyobb brit élelmiszeripari szakmai szervezet vezetője szerint most már olyan méreteket ölt a munkaerőhiány a szektorban, hogy javulás kilátása nélkül állandósulhatnak az egyre érzékelhetőbb hiányok a brit élelmiszer-kiskereskedelemben.

Ian Wright, a brit Élelmiszer- és Italszövetség (Food and Drink Federation, FDF) vezérigazgatója az Institute for Government pénteki szakmai rendezvényén elmondta, hogy az iparágból hozzávetőleg 500 ezer dolgozó hiányzik, és emiatt már nem működőképes a folyamatos ellátást lehetővé tévő, mindig éppen időben érkező beszállítási modell.

Wright szerint a brit fogyasztók a korábbi időszakokban még számíthattak arra, hogy az üzletek polcain, az éttermek kínálatában mindig megtalálnak mindent, amit csak akarnak.

„Ennek vége, és nem hiszem, hogy ez az időszak visszatér” - mondta az FDF vezetője.

Hozzátette, hogy a beszállítói hálózatokban kialakult helyzet a továbbiakban csak romlani fog, és nem is fog egyhamar javulni.

Wright szerint ez nem jelenti azt, hogy „nem lesz mit enni”, de a múlt héten például egész Kelet-Angliában nem lehetett palackozott ásványvizet kapni, mivel az üzleteknek egyszerűen nem volt elég a szállítási kapacitásuk ahhoz, hogy ásványvizet és minden mást is egyszerre eljuttathassanak a boltokba.

Az elmúlt napokban több gyorsétteremlánc, köztük a McDonald's jelezte, hogy kénytelen szűkíteni kínálatát, a Nagy-Britanniában rendkívül népszerű étteremhálózat, a Nando's pedig negyven étterem átmeneti bezárásáról döntött, mivel nem tudta megoldani a teljes hálózat folyamatos ellátását. Az intézkedés a Nando's brit éttermeinek tíz százalékát érinti.

Az egyre súlyosbodó ellátási helyzetre mások mellett az áruszállítási ágazat is folyamatosan figyelmezteti a kormányt.

A fuvarozói szakma érdekképviseleti szervezeteinek számításai szerint a brit áruszállítási szektorból legalább 100 ezer kamionsofőr hiányzik, és ez egyre érezhetőbb áruhiányt okoz kiskereskedelmi szinten is, mindenekelőtt az élelmiszerellátásban.

A szakmai szervezetek szerint ennek egyik oka az, hogy a brit EU-tagság megszűnése óta rengeteg uniós munkavállaló távozott Nagy-Britanniából.

A brit közúti áruszállítási szövetség legutóbbi becslése szerint csak január óta 30 ezer kamionsofőr hagyta el Nagy-Britanniát.

A brit EU-tagság tavaly január 31-én szűnt meg, de ezután december végéig tartó átmeneti időszak lépett életbe, amely alatt jórészt a korábbi kereskedelmi és munkavállalási szabályozás maradt érvényben.

Az átmeneti időszak lejártával, idén januárban azonban Nagy-Britannia kilépett az Európai Unió egységes belső piacáról is, és ez új - az unióval kereskedő vállalatok és a szállítócégek számára sok költséges adminisztratív teherrel járó - kereskedelmi szabályozás bevezetését jelentette, azzal együtt is, hogy London és az EU kétoldalú szabadkereskedelmi megállapodást kötött. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.