Hadházy két feltétellel megy el vitázni Tóth Csabával a Zugló Tv-be

szeptember 14., kedd 15:26
3

„Tegnap számomra is meglepő módon Tóth képviselő úr nem vállalta a Partizán által szervezett, rajta kívül eddig minden jelölt által elfogadott vitát” – írja Hadházy Ákos független parlamenti képviselő, aki az MSZP-s Tóth Csaba ellen indul az előválasztáson Zuglóban. A Partizánban végül nem volt vita, egyedül Hadházy Ákos jelent meg és beszélt.

Hadházy Ákos független parlamenti képviselő Fotó: Kisbenedek Attila/AFP

Hadházy azt írja: „A képviselő úr korábban jelezte, hogy ő a Zugló tévében szeretne vitatkozni. Bár a televízió tulajdonosa semmilyen eddigi megkeresésemre nem válaszolt, a nyilvánosság előtt is jelzem, hogy a hétfői csalódás ellenére természetesen rögzítettem a naptáramban az eseményt és ott leszek, amennyiben két feltétel teljesül”.

Hadházy két kikötést tett:

  1. „Az adást vágatlan formában teszik közzé és amennyiben élőben nem közvetítik, kollégáim is rögzíthetik azt.”
  2. „Lesz moderátor, személye pedig egy mindkét fél számára elfogadható, szakmailag elismert, független újságíró lesz.”

Tóth Csaba hétfőn a korrupciós vádakra azzal reagált, hogy: „Az kiabál a leghangosabban akinek a háza ég?!”, arra utalva, hogy szerinte Hadházy környezetében vannak korrupt politikusok.

Frissítés: A Zugló Tv a cikkünk megjelenése után levélben közölte:

„1. Hadházy Ákos egy héttel ezelőtt, szeptember 7-én reggel járt a Zugló Tv-ben. A megbeszélést ő kezdeményezte, s az előválasztási vita lebonyolításáról, részleteiről beszélgettünk. Több kérdés függőben maradt, ám a képviselő úr azóta nem lépett kapcsolatba velünk, álláspontját csak mai facebook posztjából, a 444 tudósításából ismerhettük meg.

2. Hadházy Ákos azt írja: »Bár a televízió tulajdonosa semmilyen eddigi megkeresésemre nem válaszolt…«. Az igazság viszont ezzel szemben az, hogy a képviselő úr szeptember 9-én, csütörtökön e-mail-ben kereste meg a Zugló Tv-t működtető Label-84 Kft. tulajdonosát, s a tulajdonos a képviselő úr levelére másnap, szeptember 10-én válaszolt is.”

Választás 2022
A 444 választási melléklete

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt