Kötelezővé tették a maszkot egy pécsi iskolában

oktatás
2021 szeptember 16., 17:17

Miután egy teljes osztály és két pedagógus is karanténba került, kötelezővé tették a maszkviselést egy pécsi általános iskolában. Az ATV szerint csak testnevelés órán és az ebédlőben lehet maszk nélkül tartózkodni.

Bár a maszk nem központi előírás, a minisztérium megerősítette, hogy az igazgatók saját hatáskörben dönthetnek róla.

A kormány vonakodik a maszkviselés elrendelésétől a negyedik hullámban, korábban Orbán Viktor, és a héten Gulyás Gergely miniszter is az oltásra hivatkozott. Pedig szakértők szerint a mostani oltottsági szint mellett, ebben a helyzetben is sokat segítene, ha zárt, zsúfolt, rosszul szellőző terekben minél többen maszkot viselnének.

photo_camera Ez a kép Oroszországban készült, még tavaly Fotó: NATALIA KOLESNIKOVA/AFP

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.