Az egyik turbina karbantartásánál történt a hétfői robbanás a kiskörei vízerőműnél

baleset
2021 szeptember 21., 13:56

Több ember megsérült hétfőn, amikor nagy erejű robbanás történt a kiskörei vízerőműnél. Az MVM keddi közleménye szerint az egyik turbina tervezett, éves karbantartása során történt a robbanás. A baleset a másik három turbina üzemeltetését nem befolyásolta, azok zavartalanul működnek. A robbanás következtében a helyszínen tartózkodó munkatársak közül négyen súlyos, négyen pedig könnyebb sérülésekkel kerültek kórházba.

Az MVM az ügyben illetékes hatóságokat haladéktalanul értesítette, és elkezdődött a baleset körülményeinek kivizsgálása. A kiskörei vízlépcső részeként megépült, 1974-ben üzembe helyezett kiskörei vízerőmű 28 megawatt (MW) beépített teljesítményével Magyarország legnagyobb vízerőműve.

Az erőműben megtermelt villamos energia mennyisége a Magyarországon vízenergiából előállított villamos energia nagyjából fele, ami 40-45 ezer átlagos fogyasztási igényű háztartás éves energia ellátását biztosítja. Az erőművet a Tiszavíz Vízerőmű Kft. működteti, a cég 2021. május 13-tól a MVM Energetika Zrt. tulajdonában álló leányvállalatként működik. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.