Direkt36: Németh Dániel fotós-újságírót is megfigyelték a Pegasus kémszoftverrel

POLITIKA
2021 szeptember 21., 05:45
comments 9

Július elején Németh Dániel, a NER-elit luxusutazásai után nyomozó fotós-újságíró két telefonját is feltörték a kizárólag állami szervek által használt Pegasus kémszoftverrel, írja a Direkt36.

Júliusban derült ki, hogy magyar célpontjai is voltak a Pegasus nevű izraeli megfigyelőszoftvernek, köztük az Orbán-kormány kritikusai és újságírók. Mindezt egy 50 ezer telefonszámot tartalmazó adatbázisra alapozták. Utóbbin Németh telefonszáma még nem szerepelt, a Direkt36 most megjelent cikke szerint azért, mert az adatbázis még az ő célponttá válása előtt került ki.

Németh a Pegasus-ügy kirobbanása után kereste meg a torontói egyetemen működő Citizen Labet, akik megtalálták a Pegasus nyomait a telefonján. Németh ezt követően fordult a Direkt36-hoz, akik az Amnesty International technikai segítségével végeztettek el egy második, független vizsgálatot is, amely szerint Németh Dániel két telefonját is sikeresen feltörték a Pegasus kémszoftverrel. Az egyiket 2021. július 1-9., a másikat július 5-9. között. Utóbbi egy rég nem használt készülék volt, amit épp azért vett elő, mert tartott tőle, hogy a másik telefonját lehallgatják. Ám amint aktiválta, azt is feltörték. A Direkt36 azt írja, a fotós akkor éppen a fideszes elit által használt luxusjárművek útvonalát figyelve tervezte következő utazását.

Likhita Banerji, az Amnesty Tech kutatója szerint ez „egy újabb felháborító példája annak, hogy az NSO Group kémszoftverét eszközként használják újságírók elnémítására”, és szerinte „a magyar hatóságoknak sürgősen független, átlátható és elfogulatlan nyomozást kellene indítania az összes törvénytelen megfigyelés esetében, melyeket a Pegasus Projekt feltárt”.

Németh Dániel az elmúlt években többször fotózott le luxuséttermekben tárgyaló, jachtokon nyaraló politikusokat és kormányközeli üzletembereket. Ő készítette 2012-ben a Magyar Narancs címlapfotóját az épp a befolyása csúcsán lévő és Simicska Lajosról, akiről előtte évekig nem készült fotó. Ő fotózta le azt is, amikor Tiborcz István az FBI-körözés alatt álló Ghaith Pharaonhoz kötődő üzletemberekkel tárgyalt, vagy amikor Orbán Ráhel egyeztetett Adnan Polat török milliárdossal a Gresham-palota teraszán. És ő készített 2020-ban felvételt Szijjártó Péter jachtozásáról is.

link Forrás

A Direkt36 több kérdést is küldött a kormánynak Németh megfigyeléséről, de nem kaptak választ.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.