Karácsonyék nem foglalkoznak a DK-s szurkálódással, a tárgyalásokra fókuszálnak

POLITIKA
2021 október 01., 12:41
comments 3

Dobrev Klára első fordulós győzelme után gyorsan eldurvult az ellenzéki előválasztás, és a DK nagy lendülettel támadt neki Karácsony Gergelynek.

A miniszterelnök-jelöltek versenyében másodikként Karácsony, harmadikként pedig Márki-Zay Péter jutott be a második fordulóba. A két jelölt jelenleg tárgyalásokat folytat, és esélyes, hogy a végén valamelyikük visszalép a másik javára. A várakozások szerint Márki-Zay Péter állhat be a főpolgármester mögé, és látványosan ezzel számol a DK is, péntek délelőtt már két politikusuk is kóstolgatni kezdte Karácsonyt.

Először Czeglédy Csaba, a DK Szombathelyen győztes jelöltje írt arról, hogy szerinte Karácsony nem véletlenül erőltette a kétfordulós választást, mert tudta, hogy egy fordulóban nincs esélye Dobrev ellen. Úgy gondolja, hogy Karácsony most a szabályok további hajlítására tör, amikor visszalépésekben gondolkozik, és az a célja, hogy csak két jelölt versenyezzen a második körben három helyett:

„Úgy akarja csűrni-csavarni, hogy a végén ő nyerjen, mert azt hiszi, hogy ez jár neki. Ne vegye el az érdemi választás lehetőségét a kormányváltást akaró választóktól! Bátorság és küzdeni tudás nélkül akar Hazánk miniszterelnöke lenni?”

Később Gyurcsány Ferenc posztolt arról, hogy ő volt az, aki szakított az MSZP-vel, és Karácsony élvezi azóta is a szocialisták támogatását:

„Karácsony miniszterelnök-jelölt szerint megosztott az ellenzék. Szerinte a 2010 előtti időszakhoz való viszony oszt meg bennünket. Tényleg? Akkor kérdezem: Ki szakított az MSZP-vel és alapított új pártot 2010 után? Ki szövetkezett az MSZP-vel és fogadja el annak támogatását 2010 után különböző posztokra jelentkezve? Szóval?”

Karácsony Gergely stábja megkeresésünkre azt mondta, hogy nem szeretnének foglalkozni a DK-s politikusok kijelentéseivel, mert most a Márki-Zay Péterrel folytatott tárgyalás a legfontosabb, ezért erre fókuszálnak.

Az előválasztás első fordulójának történéseit a Magyar Jeti műsorában is összefoglaltuk, itt lehet megnézni:

link Forrás

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.