Aki bekerül ebbe a rendszerbe, nehezen tér haza a szüleihez

gyermekvédelem
2021 október 07., 07:59
  • A családjukból kiemelt gyerekek egy része a vér szerinti szüleivel is élhetne.
  • De ehhez intenzíven támogatni kellene őket.
  • Ehelyett a legtöbben évekre a rendszerben ragadnak: ez sem nekik, sem a szüleiknek, sem az államnak nem jó.
  • Ma van az állami gondoskodásban élő gyerekek napja.

Évről évre egyre több gyerek él állami gondozásban Magyarországon. Ma 23 ezren, 2010-ben 21 ezren voltak. Többnyire nem azért kerülnek be a rendszerbe, mert árván maradnak, hanem mert a gyámhivatal valamiért kiemeli őket a vér szerinti családjukból.

Közel 16 ezren nevelőszülőknél élnek, olyan embereknél, akik pénzt kapnak azért, hogy saját lakásukba fogadják, ruházzák, iskolázzák, neveljék őket, mintha a sajátjaik lennének. Traumatizált, nehéz körülmények közül érkező gyerekekről van szó, ezért a nevelőszülőknek szakmai segítség, tanácsadás is jár, amennyire a kapacitások engedik.

Hétezren élnek gyermekotthonokban, bentlakásos intézményekben, kisebb-nagyobb csoportokban. Onnan járnak iskolába, ott írják meg a házi feladatukat, ott reggeliznek és vacsoráznak, gyerekfelügyelők és nevelők váltják egymást körülöttük. Ez egy kevésbé személyes gondoskodási forma, a kormány erre hivatkozva évek óta igyekszik minél több gyereket irányítani nevelőszülőkhöz. (Az ellátásnak ezt a szegletét mostanra teljes egészében egyházi kézbe adták, különösen nagyra nőtt a Szeged-Csanádi Egyházmegye szolgáltatója.)

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a Körnek? Itt tudsz belépni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.