Botka László Márki-Zay Pétert támogatja az előválasztáson

POLITIKA
2021 október 08., 12:05
comments 1

Közösségi oldalán jelentette be Botka László, hogy az előválasztás második fordulójában Márki-Zay Pétert támogatja. Szeged polgármestere arról ír, hogy tudja, a pártok önmagukban nem képesek győzni, szükség van a hitüket vesztett, rendszerkritikus civilekre is, és tudja, hogy „ennek a tábornak a kiszélesítésére és összefogására a legalkalmasabb a barátom, szomszédom és harcostársam, Márki-Zay Péter, akit nagy örömmel támogatok a rendszerváltáshoz vezető úton.”

Botka 2019-ben távozott az MSZP-ből, miután a párton belül ellehetetlenítették, hiába volt egy ideig a szocialisták miniszterelnök-jelöltje is. Botka egykori pártja, az MSZP pénteken azt közölte, hogy egyik jelölt, így sem Dobrev Klára, sem Márki-Zay Péter mögé nem állnak be az előválasztás második fordulójában, de a győztes jelöltet támogatni fogják majd a tavaszi választáson.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.