Kilépett az MSZP-ből Botka László

Szavazz az elmúlt 7 év 7 legjobb cikkére!
Botka László miniszterelnök-jelölt, Molnár Gyula, az MSZP elnöke és Kunhalmi Ágnes országgyűlési képviselő a párt majálisán a Városligetben 2017. május 1-jén.Fotó: Mohai Balázs/MTI/MTVA

Jó munkát kívánok az MSZP-nek, ennél többet nem mondok róluk többé

- nyilatkozta az Indexnek Botka László, miután megerősítette, hogy nem csak a szegedi MSZP-frakcióba nem ült be, hanem az egész pártot otthagyta. 

Szegedi polgármesterként az ellenzéki összefogásért dolgozik továbbra is, az Összefogás Szegedért Egyesület színeiben folytatja ezt a politikai munkát, fűzte hozzá. Botka Lászlót ötödszörre választották meg Szeged polgármesterének, 17 éves városvezetői múltja után most újabb 5 évre szavaztak neki bizalmat.

A kilépés közvetlen előzménye, hogy pénteken a szegedi közgyűlés alakuló ülésén Botka László polgármester közölte: az MSZP-frakciója helyett a most alapított Összefogás Szegedért Egyesület képviselőcsoportjának lett tagja. 

Fotó: szeged.hu

Botka korábban az MSZP választmányi elnöke, majd miniszterelnök-jelöltje volt, míg el nem lehetetlenítették. Amikor bejelentette a jelöltsége visszavonását, elég kemény szöveggel búcsúzott: „Politikai maffia hálózta be az ellenzéket” - mondta, fideszes ügynökökről beszélt, illetve arról, hogy vele ellentétben „sajnos mások, jelentős ellenzéki és - számomra különösen fájdalmasan - szocialista erők nem leváltani akarják a NER-t, hanem együtt élni vele”.

Az október 13-ai választás másnapján készített interjúnkban arról kérdeztük, változott-e a valami, azt válaszolta: „Én lényegében teljes egészében kivonultam 2017. október 2-án, a miniszterelnök-jelöltségről való lemondásommal az MSZP-ből, tehát azóta semmiféle kapcsolatom nincs a Magyar Szocialista Párttal, nem ismerem a belső viszonyokat. Itt Szegeden van egy több száz fős csapat, akikkel én 25 éve együtt dolgozom, én hozzájuk tartozom. A legkevésbé sem vagyok arra hivatott, hogy ezt kommentáljam, nem vagyok információ birtokában arról, hogy mi történik az MSZP-ben, és megmondom őszintén, különösebben nem is érdekel.”

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Kapcsolódó
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.