Botka László: Nem tudom, mi történik az MSZP-ben, és különösebben nem is érdekel

POLITIKA
2019 október 14., 13:47
  • Botka Lászlót vasárnap ötödszörre választották meg Szeged polgármesterének, 17 éves városvezetői múltja után most újabb 5 évre szavaztak neki bizalmat.
  • Azt mondja, rangidős ellenzéki polgármesterként minden új ellenzéki városvezetővel kész megosztani a tapasztalatait.
  • Karácsony Gergelyről feltűnően diplomatikusan szólt, pedig miután Botka 2017-ben visszalépett a miniszterelnök-jelöltségtől, mondván, az ellenzék tele van fideszes ügynökökkel, és így nem lehet kormányt váltani, Karácsony állt a helyébe éppen azokkal a kondíciókkal, amik miatt Botka visszalépett.
  • A szegedi polgármester állítja, 2017 ősze óta semmit nem tud az MSZP belső ügyeiről, de ez nem is nagyon érdekli.

2022-ben milyen feltételek mellett vállalná el a miniszterelnök-jelöltséget?

Még nincs 24 órája annak, hogy újra polgármesternek választottak, én most Szegeddel kívánok foglalkozni elsősorban.

photo_camera Fotó: Halász Júlia

Hogy érzi magát fél nappal a győzelem után?

Nagyon boldog vagyok és nagyon hálás. Ez a nyolcadik választási győzelmem Szegeden, ötödjére választottak meg polgármesternek, és háromszor országgyűlési képviselőnek. Az önkormányzati választáson Szegeden is most volt a legmagasabb a részvétel, és most kaptam a legtöbb szavazatot, most nyertem a legnagyobb aránnyal. Nagyon megtisztel ez a bizalom, azon leszek, hogy tisztességgel megszolgáljam. 

A Fideszen belül is vitát robbantott ki a kampányban, hogy Kubatov Gábor megvádolta Lázár Jánost azzal, hogy önnek drukkol. Mennyit érzett Lázár támogatásából?

Se Kubatov, se Lázár nem szegedi, úgyhogy ilyen értelemben nem igazán foglalkoztam a véleményükkel.

De mikor Lázár János azt mondta egy rádióinterjúban, hogy ön okosan politizál, akkor örült ennek a bóknak?

Az ember általában pozitívan szokta fogadni, ha valaki megdicséri.

Az országban sok helyen komoly sikereket ért el az ellenzéki összefogás. Ennek egyik oszlopereje mégiscsak az az MSZP, ami tavalyelőtt az ön miniszterelnök-jelöltségét megfúrta. Ön akkor azt mondta, meglepte, mennyire irányítja a Fidesz az ellenzéki pártokat. Ennek fényében mennyire látja életképesnek az ellenzéki összefogást?

Én nagyon örülök, hogy ha két év késéssel is, de az ellenzéki szereplők megértették, hogy csak összefogással van esély, én ugye ezt az ajánlatot tettem az ellenzéki pártoknak 2017-ben, abban a 9 hónapban, amikor én miniszterelnök-jelöltként szerepeltem. Akkor erre nem volt fogadókészség. Most, két év után megértették, mi a választói elvárás, én ennek tulajdonítom ezt a győzelmet, hiszen az ellenzék tagadhatatlanul nagy áttörést ért el a mostani önkormányzati választáson.

photo_camera Fotó: Halász Júlia

Viszont az MSZP jelenlegi vezetése nagyon nagy mértékben átfed azzal az MSZP-vezetéssel, amiről ön ezt a kritikát megfogalmazta. Mi változott?

Én lényegében teljes egészében kivonultam 2017. október 2-án, a miniszterelnök-jelöltségről való lemondásommal az MSZP-ből, tehát azóta semmiféle kapcsolatom nincs a Magyar Szocialista Párttal, nem ismerem a belső viszonyokat. Itt Szegeden van egy több száz fős csapat, akikkel én 25 éve együtt dolgozom, én hozzájuk tartozom. A legkevésbé sem vagyok arra hivatott, hogy ezt kommentáljam, nem vagyok információ birtokában arról, hogy mi történik az MSZP-ben, és megmondom őszintén, különösebben nem is érdekel.

Karácsony Gergely volt az, aki az ön visszalépése után miniszterelnök-jelöltje lett az ellenzéki formációnak. Ő lényegében azokkal a körülményekkel és feltételekkel vállalta el ezt a posztot, amikkel ön nem kívánta elvállalni. Helyes ez a megállapítás?

Igen, ez tény.

Mit mond el ez Karácsony Gergelyről?

Karácsony Gergelyről egyetlen dolog jut eszembe: ő Budapest főpolgármestere. Ellenzéki többség van a közgyűlésben, és őszintén, tiszta szívvel kívánok neki nagyon sok sikert. 

De tavaly előtt mi jutott róla eszébe? Akkor, amikor ön visszalépett a miniszterelnök-jelöltségtől, mondván, hogy ez ezzel az ellenzékkel veszett ügy, Karácsony pedig ennek ellenére is elvállata?

Nem én gondoltam, hogy veszett ügy, hanem a választók, hiszen újabb kétharmadot szerzett a Fidesz. Jelenleg azt gondolom, hogy minden adott ahhoz, hogy Karácsony Gergely nagyon sikeres főpolgármester legyen, és ezt kívánom neki. Aminek én nagyon örülök, az az, hogy míg 2010-ben a 23 megyei jogú városból egyedül én voltam ellenzéki polgármester, a másik 22-ben mind fideszes polgármestert választottak, utána 14-ben még jött Salgótarján, majd 18-ban időközi választáson Hódmezővásárhely, most pedig még több település. Nagyon örülök ennek az áttörésének, mert nem szerettem egyedül lenni az országban.

photo_camera Fotó: Halász Júlia

Ha már Hódmezővásárhely: vasárnap Márki-Zay Péter a győzelmi beszédében arra utalt, hogy ő valamiféle irányító, vagy példaszerepet képzel el Hódmezővásárhelynek és talán saját magának az ellenzéki irányítású városok szövetségében. Ön, mint rangidős a megyei jogú városok ellenzéki vezetői között, nem képzel el magának hasonló szerepet?

Az elmúlt hetekben szinte mindegyik nagyváros ellenzéki polgármester-jelöltje felkeresett, és nem csak azért, hogy közös Facebook-videót készítsünk, hanem azért is, hogy tanácsokat és ötleteket kérjen. Én felajánlom minden, újonnan megválasztott ellenzéki polgármesternek az én 17 éves polgármesteri tapasztalatomat, szívesen látok mindenkit, és a magam tudásával próbálom segíteni, hogy sikeresek legyenek. Ehhez nekem semmilyen tisztségre nincsen szükségem, 17 év többet ér, mint bármilyen tisztség.

Márki-Zay Péterről mi a véleménye, milyen viszonyban vannak?

Jó viszonyban vagyunk a Márki-Zay Péterrel, a megválasztása után ő is gyakran ellátogatott hozzám, és konkrét tanácsokat, javaslatokat kért. Én elmondtam a saját tapasztalataimat, szurkoltam neki, örülök a győzelmének.

Ön, mint ellenzéki polgármester, hogy látja, milyen esélyei vannak Magyarországon a fideszes kétharmaddal szemben egy ellenzéki irányítású városnak ahhoz, hogy forrásokat szerezzen és fejlődni tudjon?

Szeged város nyerte el e legtöbb Európai Uniós támogatást a magyarországi nagyvárosok közül az elmúlt években. Nekem rengeteg vitám van a kormánnyal, nagyon nem értek egyet azzal, amit ez a kormány képvisel, és amilyen jövőt tervez ennek az országnak. Fejlesztéspolitikában viszont, azt kell mondjam, semmilyen diszkriminációt nem éreztünk az utóbbi években. hiszen a kormánynak is az az érdeke, hogy Magyarország sikeresen fel tudja használni a rendelkezésre bocsátott EU-s támogatásokat. Ebben pedig a nagyvárosok megkerülhetetlenek. 

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.