2 milliárd forintos hűtlen kezeléssel vádolja az ügyészség Bige Lászlót

október 11., hétfő 13:32
13

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség hűtlen kezelés bűntettével vádol egy vállalkozót és öt munkatársát, akik 2 milliárd forinttal károsították meg a vállalkozó saját cégét, miközben több mint 700 millió forint vesztegetési pénzt is kapott a vezető – írja az ügyészség. A közleményben nincs leírva, de Bige László milliárdosról, a Nitrogénművek Zrt. tulajdonosáról van szó, aki már kész bármelyik miniszterelnök-jelöltet támogatni Orbán Viktorral szemben.

A vádirat lényege szerint a vállalkozó egy cégcsoportot vezet, aminek az egyik vállalata a növénytermesztésben nagy mennyiségben használt terméket gyárt, egy másik cége pedig ezek értékesítésével foglalkozik. Négy társa a beosztottja volt a gyártóüzemben, míg az ötödik társa vezette a kereskedéssel foglalkozó gazdasági társaságot.

A termelés során rendszeresen keletkezett olyan áru, aminek a minősége nem felelt meg az adott termékre vonatkozó saját gyártói előírásoknak, de a növénytermesztésben még rendeltetésszerűen felhasználható volt. A vállalkozó utasítására az ilyen termékeket a többi vádlott bevonásával leértékelték a gyárban, de az értékcsökkentnek nyilvánított termékek értékét a ténylegesnél jóval alacsonyabb összegben határozták meg, az önköltségi ár alatt, majd az irreálisan leértékelt terméket a vállalkozó által kijelölt cégek vehették meg, amik ezután azt többségében úgy értékesítették a végfelhasználóknak, mintha nem minőséghibás termékről lenne szó, tehát jóval magasabb áron a beszerzési árhoz képest.

2011 és 2016 között a vállalkozó megállapodott a leértékelt terméket olcsón megvevő kereskedő cég vezetőjével, hogy az visszaoszt neki a cégéhez került, majd magasabb áron továbbértékesített termék árából tonnánként legalább 15 ezer forintot készpénzben. Ezt az összeget úgy tudta előteremteni, hogy a végfelhasználóktól a kiszámlázott összegen felül is pénzt vett át. Összesen 764 millió forintot adott át a kereskedő így az I. rendű vádlottnak, illetve egyszer a vádlott azt kérte, hogy vegyen neki a saját nevében egy 25 millió forint értékű karórát, amit a nyomozás során le is foglalt a rendőrség – írja az ügyészség.

A vádirat szerint a vállalkozó a cégcsoportjához tartozó két cégnek is adott el nagy mennyiségben a leértékelt termékből, amit azok értékesítették a végfelhasználó mezőgazdasági termelőknek úgy, mint megfelelő minőségű terméket, tehát magas áron, nagy haszonnal.

A főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és önálló intézkedésre jogosult személy által elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntettével, továbbá hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolja a vállalkozót, a társait pedig hűtlen kezeléssel, illetve hamis magánokirat felhasználásával.

Az I. rendű vádlott vállalkozóval szemben börtönbüntetés, közügyektől eltiltás, pénzbüntetés kiszabását indítványozta az ügyészség, valamint vagyonelkobzást a vesztegetési pénzre és a karórára.

Bige László, a Bige Holding Csoport tulajdonosa Nyíregyházán 2014. december 23-án Fotó: Balázs Attila/MTI/MTVA

Szintén vagyonelkobzást indítványozott az ügyészség az I. rendű vádlott cégcsoportjához tartozó két gazdasági társasággal szemben is, amik gazdagodtak a bűncselekmény révén a leértékelt termék magas áron való eladásával. A vagyonelkobzás biztosítására a nyomozási bíró zár alá vett az eljárás során több, nagy értékű ingatlant, amik a megfelelő fedezetet jelentenek erre a célra.

Az eljárás a Nyíregyházi Törvényszéken folytatódik, ahol hasonló bűncselekmény miatt az I. rendű vádlott ellen már folyik eljárás, ezért az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság egyesítse az ügyeket és egy eljárásban bírálja el. (Ügyészség)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt