Ha a Fidesz megint felkarolja Volner János javaslatát, egy napon lehet a választás és a kormány népszavazása

október 13., szerda 15:29
6

A Jobbikból majd a Mi hazánkból is kilépett képviselő kedden olyan törvényjavaslatot nyújtott be a parlamentnek, amivel eltörölné azt a szabályt, ami alapján eddig nem lehetett népszavazást kitűzni az országgyűlési, az önkormányzati vagy az EP-választások időpontjára.

Volner János ezt azzal indokolta, hogy logisztikailag sokkal könnyebb lebonyolítani a szavazásokat egy időben, mint külön-külön, ráadásul jóval költséghatékonyabb is a szavazások egyszerre történő megtartása. De megemlítette azt is, hogy ezzel a párbeszédes Szabó Tímea korábbi javaslatához csatlakozik, aki szeptemberben törölte volna el ugyanezt a tilalmat.

Volner János Fotó: Kovács Attila/MTI/MTVA

Volnernek már tavaly ősszel is voltak ötletei a választási szabályok módosítására, amiket a Fidesz támogatni is tudott. Így szavazták meg azt a szabályt, ami szerint a korábbi 27 helyett 71 egyéni választókerületben kell jelöltet indítania azoknak a pártoknak, amelyek országos listát akarnak állítani. Ezzel pedig egy közös listára terelték az ellenzéket. Ha pedig a mostani módosítója szintén átmenne, akkor a kormány összehangolhatná az országgyűlési kampánnyal az óvodások nemváltó műtétjéről kezdeményezett népszavazását, vagyis

ismét közpénzből fizetett, hergelő plakátokkal lehetnének tele az utcák. Valamint garantáltan magas részvétel miatt a kormánynak a népszavazás érvényessége miatt sem kellene aggódnia.A TASZ értékelése szerint ezzel sérülne a jelöltek esélyegyenlősége is, hiszen az ellenzéki pártok még kevésbé tudnák ellensúlyozni a kormányzati kommunikáció által nyújtott Fidesz-előnyt.

A Volner nevén beterjesztett javaslat részleteiből kiderül, hogy ezzel nem kifejezetten az ellenzék népszavazási kezdeményezésének akar kedvezni, hiszen az aláírásgyűjtésnél a tulajdonos engedélyéhez kötné, hogy a kezdeményezők közforgalom számára nyitva álló magánterületen gyűjtsenek aláírásokat. Érdemes megjegyezni az is, hogy Volner volt az, aki a Fudan-ellenes népszavazást megtámadta a Kúrián. Erről várhatóan novemberben döntenek. A kormány népszavazásához pedig amúgy sem kell aláírásokat gyűjteni.

Míg eddig a szavazólapon csak egy javaslat szerepelhetett, mostantól ha a kezdeményező azonos, akkor az összes egy lapra kerülne. Ilyenkor a szavazatok érvényességét kérdésenként kell vizsgálni. A szavazat akkor érvénytelen, ha nem tartalmaz érvényes szavazatot a szavazólap vagy ha a választópolgár mindkét válaszra leadott szavazatot.

Bevezetné a közös eljárás fogalmát, aminél a jogorvoslat benyújtására szolgáló határidő 5 napról 3-ra csökkenne. Ugyanígy 5-ről 3 napra csökkenne közös eljárás esetén az alkotmányjogi panasz benyújtásának határideje.

Ezekről akkor is az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottság döntene, ha a jogsértés „csak az egyéni választókerület területén fejti ki hatását”. A médiaszolgáltatók és a sajtó, illetve a filmszínházak választási kampányban való részvételével kapcsolatos kifogást a Nemzeti Választási Bizottság bírálná el. De a körzeti és helyi, illetve lekérhető médiaszolgáltatással vagy nem országosan terjesztett sajtótermékkel kapcsolatos kifogást a médiatartalom-szolgáltató székhelye vagy lakóhelye szerint illetékes országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottságra bízná.

A módosításokat kezdeményező Volner bízhat a Fidesz jóindulatában, hiszen a javaslat több pontja is kétharmadot igényel. Igaz, a politikus is egyre gyakrabban szavaz együtt a kormánypárti többséggel, ahogy az például az alapítványi kiszervezéseknél is történt.

Volner János az oldalán arra hivatkozott, hogy a népszavazás és az országgyűlési választás összevonásával pénzt szeretne spórolni a költségvetésnek: „Egy népszavazás megrendezése kb. 6 milliárd forintba kerül, ezekből ráadásul rögtön kettő is akad: itt van a gyermekvédelmi népszavazás és Karácsony Gergely is népszavazást szeretne a saját kérdéseiről. Miért ne kerülhetne sor ezekre az országgyűlési választásokkal azonos időben?” Szerinte az ehhez hasonló ellenzéki javaslatok eddig azért nem mentek át, mert „az előterjesztésük jogalkotási szempontból ugyanolyan béna fércmunka lett, mint amilyen a látványos szerencsétlenkedésekkel tarkított előválasztásuk, besegítettünk nekik egy kicsit és megcsináltuk rendesen”. Bízik abban, hogy a parlament egyhangúlag elfogadja a módosítókat.

Ugyanakkor Szabó Tímea javaslata nem rövidített volna a jogorvoslati határidőkön és az aláírásgyűjtést sem nehezítette volna, mindössze azt az egy bekezdést törölte volna a népszavazásról szóló törvényből, miszerint „az országgyűlési képviselők, az Európai Parlament tagjai, valamint a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választásának napjára, továbbá az azt megelőző és követő 41 napon belüli időpontra nem tűzhető ki országos népszavazás. Ha az országos népszavazást emiatt nem lehet kitűzni, az országos népszavazást a választást követő 131 napon belüli időpontra kell kitűzni”.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt