Rekordütemben drágult a kínai termelés

külföld
2021 október 14., 08:33

Rekordütemben emelkedtek a termelői árak Kínában szeptemberben, miután az ipari vállalatokra jelentős nyomást gyakoroltak az egekbe szökött szénárak, illetve a szénhiány miatt az ország több részén alkalmazott energiahasználati korlátozások.

A kínai statisztikai hivatal csütörtökön közzétett adatai szerint a termelői árak éves bázison 10,7 százalékkal nőttek szeptemberben. Az áremelkedés éves összevetésben számított mértéke ezzel a legmagasabb volt azóta, hogy 1996 októberében elkezdték közzétenni a havi adatot. Elemzők 10,5 százalékos növekedésre számítottak az augusztusi, 9,5 százalékos áremelkedést követően.

Azért is növekedtek a termelői árak, mert növekedett a termelőeszközök ára is: szeptemberben 14,2 százalékkal. A legmagasabb – 49,4 százalékos – áremelkedést a kitermelési szektorban regisztrálták, míg a nyersanyagiparban 20,4 százalékkal, a feldolgozóiparban pedig 8,9 százalékkal nőttek a termelői árak. A szénkitermeléssel és -finomítással foglalkozó ágazatban éves bázison számítva 74,9 százalékos áremelkedést jegyeztek fel szeptemberben, 17,8 százalékkal magasabbat, mint augusztusban. A kőolaj- és földgázkitermeléssel foglalkozó szektorban az áremelkedés mértéke 43,6 százalékos volt a múlt hónapban éves összevetésben. A csütörtöki jelentés szerint a tüzelőanyagok beszerzési ára 30,3 százalékkal nőtt szeptemberben éves bázison.

photo_camera Fotó: STR/AFP

A kínai Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság közölte, hogy átalakítják az árképzést az energiapiacon: a lakosság továbbra is államilag megszabott egységárat fizet majd a villamosenergiáért és a fűtésért, a nagy energiaigényű ipari és kereskedelmi felhasználók esetében az energiaárak viszont 20 százalékkal térhetnek el az állami szabványtól.

Havi összevetésben a termelői árak 1,2 százalékkal nőttek augusztusról szeptemberre, miközben az év első három negyedévében 6,7 százalékkal emelkedtek a múlt év azonos időszakához képest.

A fogyasztói árindex éves bázison számított növekedése szeptemberben 0,7 százalékos volt. Elemzők 0,9 százalékos áremelkedést valószínűsítettek az augusztusi, 0,8 százalékos adat után. A fogyasztói piacon a kereslet és kínálat stabil volt szeptemberben, és stabilak maradtak az árak is. Az élelmiszerek ára éves bázison 5,2 százalékkal zsugorodott a múlt hónapban, elsősorban a kínai konyhában népszerű sertéshús árának 46,9 százalékos visszaesése miatt. A sertéshús ára tavaly még a szokásosnál magasabb volt, az ország sertésállományát megtizedelő afrikai sertéspestis-járvány hatására, a járványt azonban azóta megfékezték, a sertéshúsellátás pedig helyreállt.

Havi összevetésben a fogyasztói árak stagnáltak a múlt hónapban, míg az első három negyedévben 0,6 százalékkal emelkedtek a múlt év azonos időszakához képest. Kína az idei évre 3 százalék körüli fogyasztói árnövekedést tűzött ki, szemben a tavalyi, 3,5 százalékos céllal.

Az élelmiszerek és energiaforrások árát nem tartalmazó maginfláció 1,2 százalékkal emelkedett szeptemberben éves összehasonlításban. A növekedés üteme enyhén emelkedett az augusztusihoz képest. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.