Négymilliárd euróért vennék meg Palkovicsék a ferihegyi röpülőteret

október 16., szombat 7:09
12

A Bloomberg pénteki információi szerint a magyar kormány által vezetett konzorcium 4 milliárd euróért vásárolná meg a budapesti Liszt Ferenc repteret tulajdonló Budapest Airportot. Arról már régóta hallani, hogy a magyar kormány nagyon szívesen megvenné a repülőteret, de a nemzetközi tulajdonosok a korábbi vételárat kevesellték.

A gazdasági lap két forrás alapján most arról ír, hogy a négymilliárd eurós ajánlatot már megfontolták, és valószínűleg hajlani fognak az eladásra. A lap egyik bennfentes forrása szerint a tranzakciót még a jövő évi magyarországi választások előtt nyélbe is üthetik.

A Budapest Airport legnagyobb részvényese a német reptérfenntartó vállalat, az AviAlliance, ők nem kívánták kommentálni a lap értesülését, ahogy a magyar részről a tárgyalásokat vezető Palkovics László minisztériuma sem.

A Bloomberg megjegyzi, hogy Magyarország ötmilliárd dollár értékű kötvénykibocsátást vitt véghez az előző hónapban, emiatt pedig megnőtt az ország pénzügyi mozgástere, annak ellenére is, hogy az EU több milliárd eurónyi forrást tart vissza az országtól, mivel nem látják biztosítottnak, hogy a források egy részét nem korrupt módon használná fel a kormány.

A vételi ajánlatot tevő konzorciumnak a Bloomberg cikke szerint része a Mol, illetve az Indotek-csoportot vezető Jellinek Dániel. A gazdasági lap korábban úgy értesült, hogy a nemzetközi tulajdonosi kör meg akarta ismerni a többi konzorciumi tag kilétét is, illetve biztosítottnak akarták látni, hogy a csoport rendelkezik a szükséges pénzügyi és technikai háttérrel, ami egy reptér működtetéséhez kell. A magyar kormány a lap forrása szerint még nem biztosította a jelenlegi tulajdonosok által kért információkat, ugyanakkor a kormány azt szeretné, a megállapodás még idén megszülethetne.

A repülőtér üzemeltetése a Gyurcsány-kormány alatt, 2005 decemberében került a brit BAA International Ltd.-hez, ami a 75 éves időtartamra szóló koncesszióért és a Budapest Airport Rt. 75 százalék mínusz egy szavazatnyi tulajdoni hányadáért 464,5 milliárd forintot fizetett. Másfél évvel később a pakettet eladta a Hochtief építőipari csoport reptér-üzemeltetéssel foglalkozó részlegének, és három pénzügyi partnerének. Bár a Fidesz kritizálta Gyurcsányék privatizációját, a második Orbán-kormány 2011-ben eladta a Budapest Airport Zrt. maradék állami tulajdonban maradt 25 százalékát is 36,6 milliárd forintért.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt