Budapesten lesz az MTV Europe Music Awards, és a szervezők azt ígérik, a homofób törvény ellenére kiállnak a melegjogokért

popzene
2021 október 19., 13:15
comments 1

Az idén elfogadott homofób törvény ellenére november 14-én Budapesten tervezik megtartani az MTV Europe Music Awardsot, és a díjátadó szervezői azt ígérik, kiállnak a melegjogokért és a magyar LMBT-közösség mellett – írta meg a Washington Post.

Chris McCarthy, az MTV Entertainment Group Worldwide elnöke és vezérigazgatója azt mondta, a ceremónia jó alkalom arra, hogy világszerte kiálljanak a melegek és transzneműek polgári jogai mellett abban az országban, ahol éppen csökkenteni akarják azokat.

McCarthy azt mondta, nem hagyják, hogy a kormány cenzúrázza a televíziós közvetítést. Azt mondta, kezdettől világossá tették, hogy nem engednek meg beavatkozást a szerkesztésbe a művészekre és az MTV által létrehozott tartalomra vonatkozóan, és ez mindig feltétel, függetlenül attól, hogy melyik országba mennek.

Nicki Minaj a díjaival a 2018-as MTV Europe Music Awardson Bilbaóban.
photo_camera Nicki Minaj a díjaival a 2018-as MTV Europe Music Awardson Bilbaóban. Fotó: Ander Gillenea/AFP

Az MTV – ami 2 éve kötött megállapodást a műsor budapesti megrendezéséről – hosszú emlékeztetőt tervezett kiadni a munkatársaknak, a döntés esetleges kritikáját várva. „Ez meglephet mindenkit, aki tudja, hogy idén júniusban Magyarország elfogadta az LMBTQ+-ellenes törvényt, ami tiltja a melegeket napközbeni és főműsoridőben megjelenítő televíziós tartalmakat”, és csak éjszaka futhatnak ilyen műsorok – közölte az üzenetben McCarthy, aki maga is meleg.

Még nem tudni, kik fognak fellépni a műsorban. Tavaly a világjárvány miatt online, nézők nélkül rendezték meg a díjátadót. (Washington Post)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.