Kövér László szerint Gyurcsány rendőrt öletett volna a tévészékháznál 2006-ban

2021 október 22., péntek 9:36
49

Sok mindenre kitérő beszélgetés jelent meg október 23-a alkalmából Kövér Lászlóval a Magyar Nemzetben. A házelnök az elején visszafogott, még egy teljesen érdektelen családi történetet is elmesél a forradalomról:

„Édesapám a forradalom idején volt katona Budapesten. Két évre sorozták be, de menet közben három évre emelték a szolgálati idejét. Majd ezután sem szerelték le, így ragadt a fővárosban. Egy alkalommal teherautósofőrként ment a városba élelmiszerért, de mire visszaértek, az oroszok szétlőtték a laktanyát, és a katonák szétszéledtek. Apám kikereste a katonakönyvét az irathalmazból, és gyalog hazament Pápára, közvetlenül tehát nem vett részt a forradalomban.”

Még egy pofon sem csattant, pedig igény lett volna rá

Aztán a langyos kezdés után Kövér egyre inkább belelendül.

„Miért zajlottak a mi forradalmaink többnyire békésen, a csőcselék erőszakossága nélkül?

Nem messze tőlünk, az Országházban őrizzük Munkácsy Mihálynak a honfoglalásról készült festményét, amely szerintem hitelesen ábrázolja a történetet, hiszen nem egy másokat erőszakosan letaposó hódító nép diadalát örökíti meg, hanem azt a pillanatot, amikor a Kárpát-medencében élő népek elfogadták a honfoglaló magyarok bejövetelét és primátusát. Ez azért volt lehetséges, mert mi katonanép voltunk, a többiek pedig földművelők. Minket sokáig harcias népként tartottak számon. Mégis, szerintem megmagyarázhatatlanul békés természettel vagyunk megáldva. Nem bonyolódtunk például hódító háborúkba az ország határain túl. 1848 is vértelen forradalom volt. 1956. október 23-án is békésen indultak az események. Később azért torkollott erőszakba a forradalom, mert a kommunisták aljas módon, az ország több pontján a fegyvertelen tömegbe lövettek. Még ma sem tudjuk, mennyien haltak meg például a Kossuth téri sortűzben. 1990-ben is büszkék voltunk rá, hogy vérontás nélkül zajlott le az átmenet. Még egy pofon sem csattant, pedig most már úgy látom, hogy azért igény lett volna néhányra. Lehet, hogy nem mindig jó dolog, ha egy nép ennyire békésen, nyugodtan kezeli csak a konfliktusait.

Csak nem bánja, hogy nem „tetszettünk forradalmat csinálni”?

Gondoljunk csak bele, van-e még rajtunk kívül itt Közép- és Kelet-Európában olyan nép, amelyik erőszak nélkül próbálta érvényesíteni a saját jogait. Nem találunk ilyet. Kérdés tehát, hogy azok jártak-e jobban, akik békések voltak, vagy akik alkalomadtán erőszakosan léptek fel? Az észak-macedóniai albánoknak van saját állami egyetemük, a moldáviai gagauzoknak – legalább papíron – van autonómiájuk, az erdélyi magyaroknak egyik sincs. Látszólag tehát nem volt kifizetődő a békés hozzáállásunk. Ugyanakkor mi nemcsak katonanép vagyunk, hanem jogásznemzetnek is tartjuk magunkat. Némi naivitással mindig jogi eszközökkel próbáltuk kiküzdeni az igazunkat, és nem értettük, ha a jog szerint nekünk van igazunk, milyen erkölcsi és jogi alapra támaszkodik az, aki ezt nem ismeri el. Egészen 2010-ig tartott, mire megértettük, hogy a politika alapvetően az erők játéka, amiben annak van igaza, aki érvényesíteni tudja az álláspontját. Hála Istennek, azóta sikerült bebizonyítani, hogy demokratikus, békés eszközökkel is lehet az érdekeinket határozottan érvényesíteni, akár még annál is jobban, mint ami az erőnkből és a politikai súlyunkból következne. De nem árt vigyázni, nehogy a béketűrés balekságnak látsszon politikai ellenfeleink szemében.”

Nagy Imrét nem dobná ki a panteonból

A maga módján megvédi a mártírhalált halt Nagy Imrét, aki valóban súlyos kommunista múlttal rendelkezett, „részt vett minden rosszban, amiben csak lehetett, és az utolsó pillanatig hű maradt a szocialista eszméhez. A nemzethez tartozása és a magyarokkal való közösségvállalása ugyanakkor az akasztófa árnyékában felülírta mindezt. Nem szabad kidobni Nagy Imrét az ötvenhatos mártírok panteonjából, mert ő attól függetlenül vértanú, hogy mit követett el korábban”. Kövér végül arra jut, hogy „ az a helyes, ha Nagy Imrét a piedesztálról leszállítjuk a többi ötvenhatos mártír mellé. Hiszen ő sem tett többet, mint azok, akikkel együtt van eltemetve”.

Gyurcsány rendőrt öletett volna

Aztán jön az a rész, ami igazán kihozza Kövér Lászlóból a Kövér Lászlót. A téma 2006. október 23-a, Kövér pedig egy olyan történettel áll elő, amire még az újságíró is fontosnak tartja megjegyezni, hogy kissé mintha összeesküvés-elméletes lenne:

„Ami a tévészékház előtt történt, az része volt az összeesküvésnek. Előre megtervezett provokáció volt, aminek – a forgatókönyv szerint – emberhalállal kellett volna végződnie. A Jóisten gondviselésének köszönhető csak, hogy a vízágyút szállító, égő rendőrségi járműből élve menekültek ki a benne ülők. Gyurcsány Ferenc másnap a kamerák előtt az egyik sérült rendőr betegágyánál állt, de valójában a ravatalánál szeretett volna ott lenni, hogy az utcai zavargásokat felhasználva a felelősségét az ellenzékre hárítsa. Hiszen tudta, hogy már a 2006-os választás másnapján elvesztette a 2010-es parlamenti voksolást. Egyetlen esélye az volt, ha eltünteti ellenfeleit a legitim politika színpadáról. Erről szólt ez az egész forgatókönyv.

Nem hangzik ez kicsit összeesküvéselmélet-szerűen?

Arra, hogy ez nem csak fantazmagória, többek között az a bizonyíték, hogy Gyurcsány Ferenc ma is ugyanezt csinálja, földönfutóvá tétellel és bebörtönzéssel fenyegeti a politikai ellenfeleit és mindenkit, aki a mostani kormány mögé áll.”

Nem a Fidesz hibája az elmaradt elszámoltatás

Ezt követően Kövér még beszél arról, hogy „a 2010-et követő kormánynak semmi felelőssége nincs abban, hogy Gyurcsány Ferencet és tettestársait nem sikerült elszámoltatni. Jogállami keretek között ennyire futotta a magyar igazságszolgáltatás erejéből”, illetve „a Momentum egy jól kigondolt, de – tehetséges szereplők híján – pocsékul végrehajtott politikai projekt volt, aminek az egyetlen maradandó következménye, hogy a 2024-es olimpiát sikerült átjátszani a franciák kezére”.

„Nem gondolja, hogy talán túlzottan borongós képet fest a jövőről?”

Végül a házelnök még egyszer visszaáll Kövér László-üzemmódba, de annyira, hogy itt is kénytelen visszakérdezni az újságíró, hogy nem túlságosan borongós-e a világképe:

„Ha megnézzük, hogy van-e különbség a nácizmus, a kommunizmus és az egyre inkább totalitárius jegyeket mutató liberalizmus között, riasztó hasonlósággal találkozunk. Elég, ha az állam által kiszervezett cenzúrára, a véleményszabadság immáron jogi eszközökkel is folyó korlátozására vagy az antifa erőszakosságára gondolunk, amiben visszaköszön a kommunista vagy náci keretlegények erőszakossága. Van viszont egy különbség, ami különösen félelmetessé teszi a jövőt. A nácik és a kommunisták is objektív kritériumok alapján jelölték ki a megsemmisítésre ítélt ellenséget. A nácik a faji alapon alacsonyabb rendűnek tekintett népeket, a kommunisták pedig az osztályellenségeket. Ha valaki történetesen zsidónak vagy „burzsujnak” született, nem volt esélye elkerülni, hogy az ellenségek listájára kerüljön. Ma a liberálisok okosabbak, mert nem az ellenséget jelölik ki, hanem a „jó emberek” körét, és mindenki „szabadon” eldöntheti, hogy az egyre növekvő erkölcsi és egzisztenciális nyomás közepette beáll-e a „jó emberek” közé, ahol védettnek tekintheti magát, vagy inkább marad a különböző „fóbiások”, „rémisztő képződmények” és „klímabűnözők” potenciálisan likvidálandó táborában. Mivel pedig a média és a kultúra irányítása régóta a liberálisok kezében van, egyre nehezebb vállalni a normalitáson alapuló értékrendet tükröző véleményt. Ha ez így megy tovább, akkor pár generáció múlva senkinek, aki nem hajlandó nyilvánosan hitet tenni az új „világvallás” mellett, nem lesz lehetősége, hogy a liberálisok által felépített szelekciós mechanizmus ellenére bekerüljön az egyetemekre, bírói székekbe, az államigazgatásba, a multik helyi lerakatainak viszonylag jól fizető állásaiba vagy a médiába, különösen nem a döntéshozók körébe. A történelemben eddig nem tapasztalt hatékonyságú manipulációs eszközök – az internet totális ellenőrzése – révén pedig nem feltétlenül kell tömeges ellenállás kiprovokálását kockáztatva, nyílt erőszakhoz folyamodniuk, a terror enélkül is működtethető.

Nem gondolja, hogy talán túlzottan borongós képet fest a jövőről?

Azért beszélek a jövőről, mert már van két unokám, és nem tudok más szemüvegen keresztül nézni arra, amit csinálok, mint úgy, hogy mi lesz a gyerekeim gyermekeivel.”

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt