A zuglói MSZP-ből igazol képviselőket a DK

POLITIKA
2021 október 27., 14:52
comments 5

Gyurcsány Ferenc pártja szerda délután jelentette be, hogy a zuglói önkormányzat két korábbi szocialista tagja, Hevér László György és Bitskey Bence kilépett a Magyar Szocialista Pártból és a Demokratikus Koalícióhoz csatlakozott. A zuglói MSZP elnöke még most is az a Tóth Csaba, akinek gyanús üzleti ügyei miatt kellett visszalépnie az előválasztáson.

link Forrás

Hevér László György a XIV. kerületi képviselő-testületben a Népjóléti Bizottság elnöke, Bitskey Bence a Pénzügyi és Költségvetési Bizottság tagja. Hevér korábban azzal került a hírekbe, hogy a helyi Fidesszel együtt próbálta elutasítani két jótékony szervezet ajánlatát, ami arról szólt, hogy használaton kívüli, lerobbant lakásokat felújítanak, majd azokba otthonnal nem rendelkező, de zuglói kötődésű embereket vagy egész családokat költöztetnek. Hevér arra hivatkozva próbálta elgáncsolni a terveket, hogy ők a zuglói lakosok érdekeit képviselik, a lakók pedig nem akarnak hajléktalanokat tudni a szomszédságukban.

Hevéri László György
photo_camera Hevéri László György

A két kiugrott MSZP-s érkezésével már a DK rendelkezik a legnagyobb létszámú frakcióval a Zuglói Önkormányzatban.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.