40-50 ezer ember hiányzik Magyarországon a vendéglátásból

gazdaság
2021 október 29., 06:45
comments 4

A felmondott dolgozók többsége teljesen más pályára váltott - mondta a Napi.hu-nak Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke.

A portál a KSH adataira hivatkozva azt írja, 2019-ben több mint 193 ezren dolgoztak a szálláshely-szolgáltatásban és vendéglátásban, 2020 végére ez a szám 177 ezernél is kevesebb volt. A munkaerőhiány a vendéglátásban az egész világon jellemző, a jelenségért részben a koronavírus-járvány is felelőssé tehető.

A vendéglátósok többsége az első hullám után még nem hagyta el a pályát, de miután rájöttek, hogy az újabb hullámok érkezésével ők veszítik el először a állásukat, stabilabb munkát kerestek.

„Mintegy 40-50 ezer ember hiányzik a vendéglátásból, a kiesett munkaerő nagy része pályaelhagyó” mondta a Napi.hu-nak Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke. Hozzátette, hogy néhányan visszatértek azok közül, akik a járvány miatt más munkahelyet kerestek, de a többségük - ha kevesebb pénzért is -, inkább a biztosabb munkaköröket választotta. „Olyan helyekre mentek, ahol biztonságban tudják a jövőjüket. Sokan kevesebb pénzért biztosabb megélhetést választottak, egyelőre”.

Korábban mi is írtunk a jelenségről, a járvány miatt a pályát elhagyó vendéglátósok beszéltek arról, miért döntöttek úgy, hogy végleg szakítanak a szakmájukkal.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.