A lengyel határ szent, nemzedékek adták érte a vérüket, erről azonban az ostromló menekülteknek más a véleményük

külföld
2021 november 08., 14:16
comments 13

Az elmúlt hónapokban egyre több hír jelent meg a nemzetközi sajtóban arról, hogy az iraki, szíriai és afganisztáni menekültek új útvonalat találtak maguknak Európába Fehéroroszországon keresztül. Különösen az irakiak száma nőtt meg jelentősen, miután sokáig működött a Minszk és Erbil közötti légi kapcsolat. A dolog nem fű alatt zajlott, Alekszandr Lukasenko államfő-diktátor jelentette be júliusban a saját szájával, hogy a nyugat-európai szankciókra válaszul nem akadályozni, hanem segíteni fogja a migránsok áthaladását az országán, illetve bejutását az európai uniós Litvániába és Lengyelországba. Később arról érkeztek információk, hogy konkrétan a fehérorosz hatóságok szállítják a menekülteket a határra, ahol ott hagyják őket a fagyos erdőben - erről egyebek közt ebből a videóból is megtudhatnak részleteket.

A számok mindenesetre folyamatosan és radikálisan nőttek a vonatkozó időszakban: míg 2020-ban összesen 120 illegális határátlépési kísérletet jegyeztek fel a lengyel határnál, az utóbbi hetekben már naponta több százat regisztráltak, az év eleje óta pedig összességében több mint 30 ezer ilyen próbálkozást észleltek. A térségében szeptember óta rendkívüli állapot van érvényben. A fejleményeket a litvánok és a lengyelek sem nézték jó szemmel, előbbiek falat kezdtek építeni a határra, míg a lengyelek a szögesdrótakadályok kihelyezése mellett néhány héttel ezelőtt "magyaros" szabályozást fogadtak el: a törvénymódosítás szerint a lengyel határőrök immár érdemi vizsgálat nélkül utasíthatják el a határt illegálisan átlépők menedékkérelmét, és azonnal kitoloncolhatják őket az országból.

link Forrás

Ezen előzmények után hétfőn reggel mintegy ezer, eddig az erdőben táborozó menekült indult el szervezetten a lengyel határ felé. A zömmel fiatal férfiakból álló menet – azért nők és gyerekek is voltak közöttük – a lehető leglátványosabb módját választotta a vonulásnak: a fehérorosz Bruzgi és a lengyel Kuznica közötti átkelő felé vezető 4 sávos autóút egy részét vették igénybe. A jól videózható eseménysorról készült felvételek állandó elemeként állig felfegyverzett katonák is felbukkantak, akik békésen terelgették a tömeget.

A fehérorosz határőrség közlése szerint rájuk pusztán azért volt szükség, hogy fenntartsák a rendet és szavatolják minden arra járó biztonságát. A népes csoport néhány száz méterrel a határátkelő előtt letért az útról, és a helyszíni beszámolók szerint a senki földjére vonult, ahol egyrészt tábort vert, másrészt meg-megújuló ostrom alá vette a drótakadályokat, amelyekhez akkorra a túloldalon megérkezett a lengyel rohamrendőrség és a hadsereg is. Lengyel hírek szerint egyébként 12 ezer fős kontingenst vezényelnek a térségbe.

Fehérorosz részről a hatóságok azt állítják, semmi közük a vonulás megszervezéséhez, a menekültcsoportok önállóan hozták össze az akciót, abból a megfontolásból, hogy a lengyelek a tömeg láttán hátha engedékenyebbek lesznek velük szemben, az önállóan vagy családi léptékben próbálkozókat ugyanis azonnal visszatoloncolják. Erre egyébként a fehéroroszok is hivatkoztak, a lengyeleket vádolva embertelen bánásmóddal a migránsokkal szemben.

A lengyel egyenruhások a felvételek alapján természetesen nem azt a parancsot kapták, hogy ezen a napon legyenek nagyon kedvesek, így a különböző eszközökkel – például a szokásos kövekkel és jelentős méretű farudakkal – vívott ostrom ennek az összefoglalónak az írásakor eredménytelennek tűnik.

link Forrás

Lengyelország eközben a fehéroroszokat vádolja a fejlemények előidézésével. Piotr Wawrzyk külügyminiszter-helyettes délelőtt azt mondta, Fehéroroszország célja, hogy fokozatosan kiterjessze a menekültválságot. "Komoly incidenst akarnak előidézni, lövésekkel, halálos áldozatokkal" – mondta a politikus a lengyel közszolgálati rádióban. A menekültek országúti meneteléséről készült videót tett közzé a lengyel titkosszolgálatokat felügyelő miniszter szóvivője, Stanislaw Zaryn is a Twitteren, és a határról érkező információkat nagyon nyugtalanítónak nevezte.

Mateusz Morawiecki miniszterelnök kora délutánra válságstábot hívott össze az illetékes miniszterek, valamint a belügyi és nemzetvédelmi tárca felügyeletével megbízott kormányfőhelyettes, Jaroslaw Kaczynski részvételével. Morawiecki előzőleg egy romantikus hangvételű Facebook-posztban közölte: "A lengyel határ nem pusztán egy vonal a papíron. A lengyel határ szent, amelyért egész nemzedékek adták a vérüket."

A hírek hallatán egyébként Litvánia sem tétlenkedett, a balti állam belügyminisztere bejelentette: csapatokat vezényelnek a fehérorosz határra, hogy felkészüljenek a migránsok esetleges beáramlására. Agne Bilotaite az MTI híre szerint hozzátette: a litván kabinet azt is megvitatja, hogy szükségállapotot hirdessenek-e a Fehéroroszországgal határos övezetben. A litván hatóságok biztonsági okokra hivatkozva nem kívánták közölni, hogy hány katonát készülnek kivezényelni, és pontosan hová.

link Forrás

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.