Minden államilag támogatott falusi kisbolt homlokzatára kötelező lesz kitenni 11 darab piros-fehér-zöld zászlót

MŰVÉSZET
2021 november 08., 05:12
comments 43

A tatárjárás, a szövetséges bombázások és a Kádár-kockák után újabb durva vizuális támadás éri a magyar vidék, azon belül is a legkisebb települések arculatát. A kormány ugyanis úgy oszt ki éppen tízmilliárdokat kisboltok létesítésére, illetve halódó kisboltok támogatására a Magyar Falu Program keretében, hogy kötelezően előírja, hogyan kell kinéznie a támogatást kapó boltoknak.

A kormány titokzatos okokból úgy gondolja, hogy úgy, mint egy zoknitól a dzsoggingon át a sapkáig nagybetűs VERSACE feliratú ruhadarabokba öltözött prolinak vagy valami literenként 90 forintba kerülő tejhelyettesítő termék gagyi csomagolásának.

Az állami támogatás fejében ugyanis kötelezővé tették a bolt homlokzatán megjelenő következő látványelemeket:

a támogatás tényéről beszámoló jókora kormányreklám-táblát:

a nyitvatartási időt mutató táblát:

az ajtóra akasztandó, nyitva-zárva tartást jelző táblát:

a Magyar Falu Programot reklámozó cégért:

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a Körnek? Itt tudsz belépni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.