Szijjártó: Az újságírói munkája miatt senkit sem figyeltek meg

POLITIKA
2021 november 08., 18:14
comments 5

Szijjártó Péter az RTL Híradó kérdésére azt mondta: a Külgazdasági és Külügyminisztérium által felügyelt Információs Hivatal nem vásárolta meg és nem használja a Pegasus-szoftvert.

A külgazdasági és külügyminiszter hozzátette azt is: minden megfigyelés törvényes volt Magyarországon 2010 óta, a szakmája miatt, az újságírói munkája miatt senkit sem figyeltek meg.

Hiába van ellenzéki elnöke a Parlament nemzetbiztonsági bizottságának, a bizottságban nincs ellenzéki többség, így a kormánypártiak meg tudják akadályozni, hogy felálljon egy ténymegállapító bizottság, ami személyes meghallgatásokat végezhetne a megfigyeléseket bonyolító operatív tisztekkel, és belenézhetne az aktákba, hogy mikor voltak ezek a vizsgálatok. A jobbikos Stummer János azt mondta, száz felett van a megfigyeltek száma, de szerinte ennél fontosabb, hogy kik ellen, mikor és milyen felhatalmazással vetették be a szoftvert. Ennek a megválaszolása bonyolultabb lesz, mert a kormányváltásig „ez a rezsim erre nem fog válaszolni” – mondta.

Stummer azután kezdhetett el nyíltabban beszélni az ügyről – az államtitoksértés határán táncolva –, hogy az Országgyűlés egy másik bizottságának, a honvédelmi és rendészetinek a csütörtöki ülése után Kósa Lajos fideszes képviselő váratlanul elismerte, hogy a magyar állam is szerződést kötött a szoftver használatára.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.