Danny Fenster amerikai újságírót 11 év börtönre ítélte egy mianmari bíróság

külföld
2021 november 12., 07:06

Bűnösnek találta a mianmari bíróság Danny Fenster amerikai újságírót egyebek mellett a bevándorlási törvény megsértésében és a hadsereg elleni uszításban, ezért 11 évnyi börtönre ítélték a férfit. Ennél még többet is kaphat, a héten ugyanis újabb vádakat hoztak fel ellene, lázadást és terrorizmust, amik miatt akár életfogytiglant is kaphat. Az új vádpontok tárgyalása a jövő héten kezdődik.

Fenstert májusban vették őrizetbe a ranguni reptéren, mégpedig azért, mert a hatóságok szerint a betiltott Myanmar Now nevű újságnak dolgozik. Fenster valóban volt munkatársa ennek a lapnak, de saját bevallása szerint 2020 júliusában távozott a szerkesztőségből, és a Frontier Myanmarnál, egy másik lapnál vállalt munkát. Ezt a Frontier Myanmar is igazolta.

Februárban a mianmari hadsereg puccsal vette át a hatalmat, azóta több tucat újságírót börtönöztek be azért, mert korábban kritikusak voltak a hadsereggel vagy akár magával a puccsal szemben. A hadsereggel szemben kritikus helyi kiadvány volt a Myanmar Now is.

A katonai puccs óta az országban őrizetbe vettek egy japán újságírót is, őt azonban a japán külügy nyomására nemrég szabadon engedték. Az amerikai külügy Fensterre vonatkozó kérései azonban eddig lepattantak a mianmari hatóságokról, azt mondták, az amerikainak mindenképp őrizetben kell maradnia. A Fenster elleni ítéletre eddig még nem reagált az amerikai külügy. (BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.