„Minden negyedik nő elvetél. Nem is tudom, hányszor mondtam már ki ezt a mondatot.”

„Ez sajnos nem egy élő terhesség. Sajnos, sajnos, sajnos. Mint mondtam, nem egy élő terhesség.”

„Ha kivizsgálásra érkezem, és megtudják: gyereket szeretnék, az összes orvos azzal kezdi: maga öreg.”

A vetélésről, abortuszról és a krónikus terhességi esetekről rendezett Csábi Anna egy egyszerre megrázó és szórakoztató darabot Minden negyedik címmel, amit november 8-án mutattak be a Radnóti Tesla Laborban.

A színpadon hét különböző korú és különböző élethelyzetben lévő nő meséli el a történetét arról, hogy hogyan vesztette el a magzatát vagy vették el tőle azt a lehetőséget, hogy gyereke lehessen.

A színpadon ott van:

• a fiatal lány, akit az exbarátja kényszerített arra, hogy vetesse el a magzatot,
• a nő, akinek három abortusza volt, majd a negyedik terhességénél közölték vele, hogy a gyermeke 99 százalékos eséllyel betegen fog születni, ezért vetesse el,
• a fiatal nő, aki kétszer elvetélt,
• a nő, aki sosem akart gyereket, mégis terhes lett,
• és a nő, akinek minden vágya egy gyermek, de a kora miatt nem jön össze neki.

Az elmesélt történetek pedig nem véletlenül életszagúak. A színészek között is van több olyan, aki átélt hasonló veszteséget, de a darab minden elemében más nőkkel megtörtént eseményekkel operál.

Az úgynevezett perinatális veszteségekről nem csak a nők beszélnek keveset, de úgy általában a társadalom szeret mélyen hallgatni, amikor valakinek a vetéléséről van szó, és elintézni annyival, hogy „majd lesz másik.” A magzatukat elvesztő nők ezt viszont nagyon máshogy élik meg, úgy érzik, elvesztették a gyereküket, még akkor is, ha az a magzat csak szedercsíra állapotban volt.

„Kisebb volt, mint egy alma magja, de attól vált gyerekké, hogy én többet láttam bele” - hangzott el az egyik szereplő szájából.

Ahogy a hét nő elmeséli egymásnak a történetét, a szereplők kétféleképpen reagálnak: vagy azt testesítik meg, amit ilyenkor általában a társadalom reagál, vagy pedig azokat a nőket, akik maguk is átestek ilyenen, ezért támogatást tudnak nyújtani.

A darabnak van egy „nők egymás között hangulata”, ami egyáltalán nem a férfiak kizárását jelenti, hiszen a férfi szemszög is megjelenik a darab során, csupán azt az üzenetet hordozza magában, hogy a vetélésen, abortuszon átesett nők nincsenek egyedül. Különösen erős a darabban, hogy nem pusztán azon nőknek az érzéseit jeleníti meg, akik önhibájukon kívül elvetéltek, hanem látjuk annak a nőnek a szemszögét is, aki abortuszra megy, ahogy arról is többször szó esik, hogy nem minden nő feltétlen úgy éli meg a terhességet és a gyermekvállalást, mintha az a világ legfantasztikusabb dolga lenne.

A darab azt mondja ki, hogy OKÉ az, ha gyászt érzel az elvesztett magzatod miatt, OKÉ az, ha nem állsz készen arra, hogy anya legyél, OKÉ az, ha úgy döntesz, hogy nem tudsz gyermeket vállalni.Ezek viszont egységesen mind traumát jelentenek, ahogy a darab mondja, „dobozokat”, amiket a nők egy életen át cipelnek, ha nem gyászolják meg és nem dolgozzák fel. Ehhez pedig a Minden negyedik azt a megoldást kínálja, hogy: beszéljünk róla, mert akkor könnyebb lesz.

A színdarab nem csak a perinatális veszteségekkel kapcsolatos tabukat, hallgatást kívánja megdönteni, hanem azt is megmutatja, hogy mennyire érzéketlenek tudnak sokszor lenni az egészségügyi dolgozók. A darabban ez mantraszerűen tér vissza, hol úgy, hogy a hangszóróból halljuk az orvosok közömbös, szakzsargonokat használó beszédét, hol úgy, hogy a színpadon egy orvost játszó nő testesíti meg mindazt a kellemetlenségét, amit egy terhes vagy frissen elvetélt nő a nőgyógyásznál átél.

Ennek a megnyilvánulása lehet pusztán érzéketlenség, de lehetnek akár durva megjegyzések a nő korát, az abortusz tényét vagy a vetélést illetően. Erről mi is írtunk egy cikket, ahol nők beszélnek arról, hogy mennyire megnehezítette a gyászfolyamatot az, ahogy a kórházban velük és a magzatukkal bántak, de Enyedi Ildikó is a napokban vallott arról elvesztett újszülöttje kapcsán, hogy mennyire embertelenek a körülmények.

A darab egyébként az egészségügyi dolgozókra is kitér, és megmagyarázza, mi állhat egy rosszul megválasztott szó vagy a közömbös, elidegenedő stílus mögött, tehát egyáltalán nem cél az egészségügyi dolgozók kipécézése.

Levendula Lilla a várandósságokhoz kapcsolódó veszteségeket kísérő gyászra szakosodott tanácsadóként indított nagyjából másfél évvel ezelőtt egy kampányt, amivel érzékenyíteni szerette volna az egészségügyi dolgozókat. A darab kapcsán azt mondta a 444-nek, hogy lát pozitív változást az elmúlt időben. Például a járvány során a 20. hét alatti magzatok megszülésénél nem lehetettek jelen az apák, ugyanis a szabályozás szerint a 20. hét alatti nem számít szülésnek, azonban több kórházban is becsempészik az apukákat, hogy a párjuk mellett lehessenek és el tudjanak búcsúzni. Szintén sok helyről hallani, hogy emléklapokat adnak a magzatukat elvesztő anyáknak.

Nyomasztó, de szórakoztató

A darab egyik legnagyobb erőssége, hogy bár borzalmas, nyomasztó dolgokról esik benne szó, mégis képes megnevettetni a közönséget. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy a szereplők néha úgy próbálják meg átvészelni az átélt traumákat, hogy viccet csinálnak belőle, de a darabban lévő zenés, ironikus betétek is kifejezetten szórakoztatóak.

Ennek ellenére a darab nyilván bővelkedik könnyfakasztó jelenetekben, ilyen például a „krónikus esetek” rész, amikor az egyik színész elmeséli, hogy a vizsgálat során közölte vele az orvos, hogy túl vastag a méhlepény, ezért a gyermek valószínűleg olyan rendellenességgel születne, amibe 4 éves kora előtt belehalna, ezért azonnal el kell vetetni. Ez az eljárás pedig úgy működik, hogy a kórházban mesterséges módon beindítják a szülést, majd amikor a gyerek megszületik, egy méreginjekciót fecskendeznek a szívébe.

„Úgy készültem a kórházba, mintha szülni mennék, csak éppen meghalni mentünk” - mondta a nő.

Azonban, amikor a kórházban alá kellett volna írnia, hogy ez az ő döntése, és saját felelősségre vállalja a műtétet, akkor ezt megtagadta. A nő többször elmondja, hogy az Üllői úton zokogva maradt egyedül ezzel a problémával, mígnem talált egy orvost, aki azt javasolta neki, tartsa meg a gyereket, még akkor is, ha csak 1 százalék esély van arra, hogy egészségesen jön a világra. Végül az az egy százalék nyert.

A darab végén Tordai Teri személyében megjelenik egy idős nő, aki arról mesél az unokájának, hogy az ő idejében is volt abortusz, mivel senki nem beszélt arról, hogy védekezzenek. Az orvosok akkoriban a fiúkat hibáztatták a nem kívánt terhességekért, de az idős nő felteszi a kérdést, hogy ki a hibás, egyáltalán hibás-e bárki?

A színdarab nemcsak arra fut ki, hogy a nők kibeszélhessék magukból a bánatukat, hanem terápiás jellege is van. A darab végén a nők elköszönnek a szimbolikus babáktól, a meg nem született magzataiktól, és feloldozást nyernek.

A Minden negyedik november 22-én és december 22-én tekinthető meg a Radnóti Tesla Laborban.

Ha a gyermekvállalással kapcsolatban információra van szüksége, vagy csak megosztaná valakivel a traumáját, akkor hívja az Emma Vonalat, a 06-70-622-3346 számon.