Az ápoló az orrom előtt rázta egy dobozban a magzatom

,,Egy örökkévalóság volt, mire beértünk a műtőbe. Nagyon fájt mindenem. Még bent volt a méhlepény, szülési görcseim voltak. A baba egy papírzacskóban a lábam közt. Amint a gurulós ágyról átmásztam a műtőasztalra, az ápoló aki betolt, sarkon fordult, hogy kimegy. Aztán visszalépett, és azt mondta: „hopp, ezt itt ne hagyjam, mert le kell adnom”. A babámról volt szó”

 - így hangzik az egyik névtelen történet arról, hogy sokszor a kórházban mennyire nem helyénvaló, a traumának megfelelő szavakat használnak az egészségügyi dolgozók. 

Egy vetélés általában nagyon megviseli a nőket, ezért különösen fontos lenne, hogy megfelelő, együttérző bánásmódot kapjanak a kórház dolgozóitól és környezetüktől. Ehhez képest sokszor megjegyzéseket tesznek, nem megfelelő kifejezéseket használnak, boldog kismamák és frissen szült anyukák mellé fektetik a babájukat elvesztő nőket, nem kapnak részletes tájékoztatást arról, hogy mi fog történni velük és a magzattal. A probléma pedig elég sok nőt érint, a nemzetközi statisztikák szerint ugyanis minden negyedik terhesség vetéléssel végződik.

Levendula Lilla, a várandósságokhoz kapcsolódó veszteségeket kísérő gyászra szakosodott tanácsadóként és egy Facebook csoport adminisztrátoraként rengeteg vetélés történetével találkozik, amelyekhez gyakran kapcsolódnak negatív tapasztalatok. Most kampányt indított, hogy felhívja a kórházi dolgozók figyelmét arra, hogy mit élnek át ezek a nők, és hogy sokszor már a helyes szóhasználat is sokat segítene. 

Fél lábbal toltak alám egy fém vödröt

A gyászoló pár fájdalmának mértékét nem a várandósság előrehaladottsága határozza meg, hanem az, hogy mit jelentett nekik a terhesség. A koraterhességek elvesztése is különböző módokon érheti az elvetélt nőket, de a tervezett gyerekvállalást azért valamiféle várakozást előzi meg, ezért az elvesztésüket is sokan úgy élik meg, mintha már egy megszületett gyerekük halt volna meg. 

,,Egy nőt nagyon sokféleképpen érhet az, hogy elvesztette a kisbabáját, ezért a kórházi dolgozóktól  többek között a nyitottság az, amire nagyon nagy szükség van. Mintha lenne az a tévhit a szülészeten, hogy ha valami gyorsan megvan, akkor az jó, a vetélésen is csak túl akarnak esni, de egy terhes nőnek ez nem megy ilyen gyorsan. Sokan addigra átálltak egy másik vágányra, hogy anyák lesznek, ezt nem lehet gyorsan kikapcsolni. Lehet, hogy az a baba még csak szedercsíra volt, de ahhoz is fűződhettek már álmok és vágyak”- magyarázza Roszik Linda klinikai szakpszichológus és a Másállapotot a szülészetben! mozgalom aktivistája.

A Levendula Lillához beérkező névtelen történetekből, és az általunk megkérdezett nők beszámolóiból is az az elsődleges tapasztalat, hogy amit leginkább hiányolnak az ellátásból az az emberség, noha megértik, hogy a kórházi dolgozók nagyon leterheltek. Sokszor rájuk förmednek, hogy ne sírjanak, majd lesz másik, de vannak, akik ennél sokkal durvább megjegyzéseket tesznek. Ezek a tettek és megnyilvánulások egyik egészségügyi területről sem hangozhatnak újnak, a különbség az, hogy itt síró, sokszor sokkos állapotban lévő, gyászoló nőkről beszélünk.

Egy neve elhallgatását kérő alanyunk három vetélésen átesett és mindegyikről szinte csak rossz emléke van. Az első egy balatoni nyaraláson történt, ahol miután vérezni kezdett, egy helyi nőgyógyászatra siettek, ahol kint állt a sor. Az orvos elküldte arra hivatkozva, hogy nincs bejelentkezve, hiába állt ott a nő zokogva. A második vetélése már a tatabányai kórházban történt, ahol a nő elmesélte az előző vetélése történetét, miközben az orvos perceken keresztül szó nélkül vizsgálta. 

,,Elmondtam neki, hogy az előző vetélésemnél csak üres petezsák volt, mire faarccal annyit közölt, hogy hát, ez a petezsák már nem üres, de szívhang az nincs” - mondja.

A nő a saját budapesti orvosát szerette volna, ezért férjével együtt elindultak autóval a fővárosba, de hamar kiderült, hogy nincs olyan állapotban, hogy eljussanak odáig. Visszamentek a tatabányai kórházba az orvoshoz, aki kiabálni kezdett a nővel, hogy ,,minek jött vissza, ide nem lehet csak úgy visszajönni”. Aztán meglátta a vértócsát a nő lába alatt, és felvette az osztályra. A nővel az ápolók sem voltak túl kedvesek, mivel folyamatosan szülési fájdalmai voltak, hangosan kiabált, amiért az egyik ápoló többször is ráförmedt, hogy maradjon csendben, viselje már kicsit jobban. 

A harmadik vetélése is nagyon megviselte a nőt, az egészségügyi dolgozók pedig ott sem tanúsítottak kellő együttérzést.

,,A legbunkóbb a beteghordó fiú volt, aki amikor jött értem, hogy a műtőbe toljon, odaszólt nekem fapofával, hogy: gyorsan posztolja ki a Facebookra, hogy itt van, aztán jöjjön. Amikor meg megérkeztem a műtőbe, akkor a műtős fiúk viccelődését kellett arról hallgatnom, hogy ide hozzájuk mindenki bugyiban érkezik”

- meséli.

Krisztina is a beteghordóra panaszkodott, aki szerinte embertelenül viszonyult a helyzethez. 

,,Felfektetett a műtőasztalra, ahonnan a padlóra csöpögött a vérem, majd ő miközben a kollégájával beszélgetett, fél lábbal alám tolt egy fém vödröt. Semmi emberség, semmi empátia nem volt benne. Én elhiszem, hogy ő már négyezer ilyet látott, de nekem a babám halt meg” - mondja.

Egy névtelen történet pedig arról számol be, hogy egy nő már otthon elvetélt, és a magzatát egy dobozba helyezve érkezett a kórházba.

,,Az ápolónő megkérdezte, hogy mi van a kezemben. Mondtam, hogy behoztam a gyermekem magammal. Betette egy kis csavaros tetejű dobozkába, és az orrom előtt rázta, miközben azt mondta a másik ápolónak: ,,ezt az izét meg vigyék szövettanra.” Ekkor már csak sírni tudtam. A másik ápoló szólt rá, hogy ,,akarod mondani, magzatot”

- írja.

Roszik Linda úgy látja, hogy az egészségügyi ellátás rendszerszinten teljesen vak arra, hogy egy kisbaba elvesztése mennyire mélyen érinthet egy nőt. Egységes iránymutatás híján teljesen esetleges, hogy egy vetélő nő milyen bánásmódban részesül az őt éppen ellátó szakszemélyzettől. 
.

Vannak történetek csodás orvosokról, ápolókról, akik empátiával, támogató gesztusokkal fordulnak egy gyászoló anyához.  Mégis, tapasztalataink szerint, a szakemberek nincsenek megfelelően felkészítve arra, hogy a halállal kapcsolatban milyen szavakat lehet használni

Úgy mentem a műtéthez szükséges vérvételre, hogy azt hittem, még él a babám

A másik nagy probléma, amiről nők beszámoltak, hogy a kórházi dolgozók nem tájékoztatják őket arról, hogy mi fog történni. Ez annyira a végletekig is elmehet, hogy azt is elfelejtik közölni, hogy a magzat már nem él.

Kutiné Hajdú Emese egy vetélése után, amikor újra teherbe esett és elkezdett vérezni, azonnal felkereste az orvosát, aki megnyugtatta, hogy nincs semmi komoly baj, de két nappal későbbre berendelte vérvételre. Emese el is ment a vérvételre, de nem a saját orvosa fogadta, mert ő lebetegedett.

,,Kilencre mentem vérvételre, de tizenegyig vártam orvosra, aki aztán közölte, hogy azért kell a vérvétel, mert péntekre ki vagyok írva műtétre, mivel a babának nincs szívhangja. A saját orvosom írta ki a műtét időpontját, tehát ő napokkal ezelőtt tudta, hogy elment a baba, de nem mondta meg, én pedig úgy mentem a vérvételre, hogy azt hittem, ez csak egy rutin hormonvizsgálat lesz”

 - magyarázza Emese.

Emese később felhívta az orvosát, hogy számon kérje, miért nem szólt, de a férfi csak hebegett-habogott, és még ő volt felháborodva, amiért a betegszabadsága alatt zaklatják.

Levendula Lilla szerint sokszor a vérző nőket csak ide-oda küldözgetik a kórházon belül anélkül, hogy tájékoztatnák őket, mi fog velük történni. Előfordult már, hogy az utolsó vizsgálatra érve a kismama a kezében vitte frissen elvetélt magzatát.

Roszik Linda úgy látja, hogy az ellátás sokszor sérti az alapvető önrendelkezési jogot, amikor a nők nem kapnak megfelelő szintű tájékoztatást a különböző ellátási formákról, és ezzel elesnek a valódi döntés lehetőségétől. Egy korai vetélés esetén az esetek többségében "felajánlott" műtéti megoldás csak egy a lehetséges megoldások közül. Egyre többen választják a "természetes vetélést", amikor megvárják, hogy a testük a saját ritmusában tegye a dolgát, de más országokban a gyógyszeres vetélésindítás is egy lehetőség. Levendula Lilla szerint gyakran nem hívják fel a figyelmet a különböző beavatkozások veszélyeire, de ha épp akkor el is mondják, a sokktól a kismama fel sem tudja dolgozni a kapott információt.

Arról sem tájékoztatják a nőket, hogy mi történik a magzattal, miután eltávolították őket, pedig a gyászfolyamatot könnyítené meg, ha elbúcsúzhatnának, vagy legalább valami információt kaphatnának a neméről és a súlyáról. Egy nő arról számolt be, hogy az egyik szülésznő kiderítette neki, amit tudni szeretett volna a babáról, ez pedig sokkal könnyebbé tette a traumát.

,,Számos olyan tényező van, ami a veszteségek megélését nehezíti: sokan szeretnének elbúcsúzni a babájuktól, de nem mindenhol kapják meg erre a lehetőséget. Azzal sincsenek sokan tisztában, hogy a 20 hetesnél fiatalabb magzatot is eltemethetik, a testét kikérhetik a kórházból” - magyarázza Levendula Lilla.Egy névtelen történetben viszont arról számolt be egy nő, hogy a szövettani vizsgálat után hiába szerette volna kikérni a magzatát, hogy eltemethesse, a kórházban nem tudták megmondani, hogy hol van, "valahova elkeverték". 

Minek csináltatja fel magát, ha aztán meg elveteti? 

Sokszor a régóta várt gyermeküket elvesztő anyáknak azzal is szembesülniük kell, hogy a kórház dolgozói elítélik őket, mert azt gondolják, hogy abortuszra érkeztek a műtőbe.

Az egyik névtelen történetben az orvos nem nézett bele a kaparásra érkező nő kartonjába, ezért a következő találta mondani: ,,Azt nem értem, minek csináltatja fel magát, ha aztán meg elveteti?!”

Kutiné Hajdú Emese is arról számolt be, hogy amikor már tudta, hogy elvetélt, akkor az ultrahangon megkérdezte tőle az orvos, hogy ,,tán nem szeretnénk ezt a gyereket?”.

Pedig Roszik Linda szerint semmilyen körülmények között nem megengedhető, hogy  egy kórházi dolgozó megjegyzéseket tegyen egy páciensre, akkor se, ha az abortusz személyes meggyőződésével ellentétes. 

Ráadásul az elvetélt nőket sokszor helyhiány miatt abortuszra várók, rosszabb esetben, de egyáltalán nem ritkán szülés előtt álló kismamák vagy friss anyukák, síró csecsemők mellé fektetik be. 

,,A szülő kismamáktól egy kétszárnyú üvegajtó választott el, ami tárva-nyitva volt, csak a függöny volt elhúzva. Mindent hallottam: vajúdást, boldog apuka sírását, babasírást, borzalmas volt”

- szól az egyik beszámoló.

Levendula Lilla, tisztában van azzal, hogy nem várható el a kórházaktól, hogy új kórtermeket húzzanak fel az elvetélt nők kedvéért, de ha van mód rá, akkor mégis igyekezzenek a lehető legtávolabb fektetni őket a kismamáktól, a kedvesség pedig ingyen van. Erre épül fel az a többlépcsős kampánya is, amit nőgyógyászokkal és orvosokkal karöltve indított, amelyben első körben az egészségügyben dolgozókat szeretné érzékenyíteni. A kampány elsősorban a Facebookon fut majd, ahol olyan nők történeteit osztja meg, akiknek pozitív vagy negatív élményeik vannak a vetélésükről. 

,,Nagyon fontosnak tartom bemutatni azt, hogy vannak kórházak, ahol a helyzet súlyához méltón tudják kezelni ezt az érzelmileg nagyon megterhelő helyzetet, és vannak olyanok, ahol ebben hibáznak. Sokszor probléma az, hogy az egészségügyi személyzet elbagatellizálja a várandósság megszakadását, ez pedig nagymértékben megnehezíti a babájukat elvesztő anyák gyászának feldolgozását” - mondja, és leszögezi, hogy ez nem egy lejárató kampány. 

Ha a gyermekvállalással kapcsolatban információra van szüksége vagy csak megosztaná valakivel a traumáját, akkor hívja az Emma Vonalat, a 06-70-622-3346 számon.

Illusztráció: Kiss Bence
Forrás: Roma/Netflix

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.