Akár negatív koronateszt nélkül is hazaküldhetik az idősotthonok lakóit a kórházak

járvány
2021 november 17., 10:31
comments 3

Egy új szabályozással akár Covid-pozitív öregeket is visszaengedhet a kórházakból az idősotthonokba a kormány - írja a Szabad Európa. A lap szerint a kormány az új protokollal a járvány miatt elszenvedett esetleges politikai károkat akarja minimalizálni, miközben áttolja másra a járványügyi védekezés felelősségét.

Egy fővárosi idősotthon lakója pár hete lábtöréssel került kórházba, de az állami intézményben koronavírussal fertőződött meg. Most mégis haza akarják küldeni, negatív PCR-teszt nélkül, csupán egy gyorsteszttel, mondván, kórházi ellátásra már nem szorul.

A jelenlegi miniszteri és országos tisztifőorvosi protokollok az idősotthonok számára nem írnak elő speciális óvintézkedéseket sem az újonnan felvettek, sem a fekvőbeteg-ellátóból visszatérő lakók izolációjára. Eszerint tehát az október 28-án kiadott új eljárásrend alapján a kórházban ápolt, megerősítetten covidos beteget már akkor is haza lehet küldeni (ha szociális otthonban lakik, akkor oda), ha az orvos úgy ítéli meg, hogy nem igényel további kórházi ápolást. Ehhez csak annyi kell, hogy a tünetek jelentkezése után a 10. napon koronavírus-gyorstesztet végezzenek a páciensen, és ha ez negatív, semmi akadálya a hazaküldésnek. Ez a Szabad Európa szerint azért problémás, mert a gyorstesztek megbízhatóságát megkérdőjelezi a szakirodalom.

Viszont a tünetek jelentkezése utáni 10. és 21. nap között elvégzett gyorsteszt eredménye már pozitív is lehet, ha az orvos szerint a beteg nem szorul kórházi ellátásra, akkor is haza lehet küldeni, csak a hazaküldés utáni 10 napban el kell különíteni.

A tünetek jelentkezése utáni 21. napon túl azonban már gyorstesztet sem kell végezni a betegeken, ha az orvos úgy ítéli meg, anélkül is hazaküldhetők.

A koronavírus-járvány korábbi hullámaiban a fővárosi otthonokban szigorú karanténszabályokat vezettek be, a beköltözőket vagy kórházból hazatérőket a főszabály szerint 10 napra elkülönítik a többiektől. Viszont ha a kórházakból az új protokollok szerint elkezdenek negatív PCR-teszttel nem rendelkező öregeket is visszaküldeni az otthonokba, a fővárosi idősotthonok gondban lehetnek, mert nem lesz elég karanténszobájuk a kórházba viszonylag gyakran kerülő idősek számára.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.