Háborús bűnökért állnak bíróság elé egy svéd olajvállalat vezetői

Lezárt tartalom a Kör tagjainak
november 19., péntek 11:54
7

November 11-én a svéd ügyészség vádat emelt a Lundin Energy nevű olajtársaság és annak két vezetője ellen háborús bűnök elkövetésének segítése miatt.

A vád szerint a cég úgy kért katonai segítséget a szudáni polgárháborúban az egyik oldaltól, hogy közben tudták, az olajmezőik megvédésének népirtás, tömeges nemi erőszak és falvak felperzselése az ára. Mindez 1997 és 2003 között történt. Akkoriban a svéd Lundin, a maláj Petronas és az osztrák ÖMV cégekkel konzorciumban próbált olajat kitermelni Szudánnak egy vitatott hovatartozású vidékén. 2003-ban a konzorcium komoly haszonnal túladott a mezőn.

Ez az első alkalom a második világháborút követő nürnbergi per óta, hogy egy vállalat ellen hivatalosan vádat emeljenek háborús bűncselekmények segítése miatt. A svéd ügyészség a cég elnöké, és igazgatótanácsának volt elnökét börtönnel fenyegeti, míg a cégre 1,39 milliárd korona (kb. 50 milliárd forint) pénzbüntetés vár, ha a bíróság bizonyítottnak látja a vádat.

A vádemelés nyomán a Lundin Energy részvényei 5 százalékpontot estek. A cég jogászcsapatának vezetője azt mondta, kizárt, hogy a vádakat bizonyítani lehessen, és biztos abban, hogy a céget általában és annak vezetőit is felmentik majd a per végén.

A feljelentéshez szükséges anyagot több évtizednyi munkával egy holland jogvédő szervezet, a PAX rakta össze. A munkát Egbert Wesselink, a PAX főtanácsadója vezette. Megkérdeztük, hogyan és miért küzdött ennyi éven át a svéd olajcéggel a világ egyik legszegényebb országának háborús áldozatai érdekében.

Hogyan és miért kezdtek hozzá ehhez a nyomozáshoz?

21 évvel ezelőtt kezdtünk foglalkozni ezzel az üggyel, mert a szervezetünk akkoriban már aktív volt a szudáni konfliktus feltárásában. Azt tapasztaltuk, és több más szervezettől is kaptunk erről aggasztó híreket, hogy a polgárháború jelentősen kiterjedt akkoriban. Úgy éreztük, hogy tennünk kell valamit.

Európai szervezetként a legracionálisabbnak az tűnt, hogy nézzük meg az európai cégek szerepét az erőszak eszkalációjában. Már akkor egyértelmű volt ugyanis, hogy a rengeteg emberéletet követelő erőszakhullám mögött az olajipar áll, amely a mezőit akarja biztosítani, mert több, rivális fegyveres csoport is meg akara szerezni a területet.

Már 2000-ben felszólítottuk a térségben érdekelt olajvállalatokat, hogy amíg nincs béke, addig ne foglalkozzanak a kitermeléssel. Az európai cégek közül a svéd Lundin és az osztrák ÖMV volt érintett akkoriban. Kértük őket, hogy függesszék fel a tevékenységüket, mert rengeteg embernek rettenetes szenvedést okoz a mezőkért vívott háború. Az is nyilvánvaló volt, hogy ha felfüggesztenék a kitermelést előkészítő munkálataikat, azon a területen visszatérne a béke. Kértük, hogy várják meg, ameddig egyezség születik, hogy kié az adott terület. Azonban nem hallgattak ránk, és folytatták a munkát.

Pontosan tudták, hogy ennek milyen következményei lesznek. Kifejezetten elvárták, hogy a kormányerők komoly műveletekkel vegyenek részt a harcokban.

Lépj be a Körbe, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a körnek? Lépj be!

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt