Biden mérges a Rittenhouse-ítélet után, de mindenkit nyugalomra int

2021 november 20., szombat 11:05
6

Bár a Kenoshában született ítélet után sok amerikain vehet erőt a düh és az aggodalom, így rajtam is, el kell fogadnunk az esküdtszék döntését - ezt írta közleményében Joe Biden. Az amerikai elnök ezzel reagált arra, hogy az esküdtek minden vádpont alól fölmentették Kyle Rittenhouse-t, aki tavaly augusztusban, 17 évesen két embert agyonlőtt, egyet pedig megsebesített egy tüntetésen a Wisconsin állambeli Kenoshában.

Biden az ítélet után közvetlenül riportereknek nyilatkozva csak annyit mondott, hogy kiáll az esküdtek döntése mellett, később viszont fontosnak tartotta közleményben kiegészíteni ezt. Ebben az elnök arról ír, hogy továbbra is azt gondolja, több köti össze az amerikaiakat, mint ami szétválasztja őket, ő pedig továbbra is azon dolgozik majd, hogy minden amerikait egyenlően kezeljen a jogrendszer. Emellett elítélte az erőszakot és a rongálást, és arra kért mindenkit, hogy békésen fejezzék ki a véleményüket.

Kyle Rittenhouse és egyik áldozata, Anthony Huber Fotó: TAYFUN COSKUN/Anadolu Agency via AFP

Kamala Harris alelnök azt nyilatkozta, hogy az ítélet magáért beszél, és hogy karrierje nagy részében azért dolgozott, hogy az igazságügyi rendszer mindenkit egyenlőként kezeljen, most pedig látszik, hogy van még mit tenni ezért a célért.

Hogy mi történt tavaly augusztusban Kenoshában, arról érdemes elolvasni Miklósi Gábor részletes elemzését. (CNN, BBC)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt