Macron kiakadt Johnson Twitteren közzétett levele miatt, lefújtak egy hétvégi egyeztetést

külföld
2021 november 26., 11:43

„Meg tudnak lepni a komolytalan módszerek. Egy vezető nem Twitteren és nyilvános levelekben beszél ilyen témákról egy másik vezetővel... Nem, nem” - reagált Emmanuel Macron francia elnök a brit miniszterelnök csütörtök esti levelére, amit maga Boris Johnson posztolt ki a Twitterre.

Többek közt azt javasolta, Franciaország fogadja vissza azokat a migránsokat, akik a két országot összekötő csatornán keresztül próbálnak Nagy-Britanniába jutni. Különösen égető a kérdés a szerdai tragédia miatt, amikor 27-en fulladtak vízbe, köztük nők és gyerekek is. Két embercsempészt letartóztattak, akik a gyanú szerint közvetlenül felelősek az ügyben.

photo_camera Fotó: CHRISTOPHER FURLONG/AFP

Az eredeti tervek szerint vasárnap Calais-ban találkozott volna a brit és a francia belügyminiszter, de a franciák lefújták az egészet, mondván, a levél csalódást keltő volt, és csak rontottak a helyzeten azzal, hogy nyilvánosságra is hozták. Így csak a német, a holland és a belga kormány képviselőivel egyeztetnek.

A francia kormányszóvivő azt nyilatkozta, az emberek visszaküldése nem oldja meg a problémát, és odaszúrt Johnsonnak, hogy vajon megbánta-e az Unióból való kilépését, mert azóta „valahányszor probléma adódik, Európától várja a megoldást”. (AFP)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.