Zimbabwe leghíresebb krikettkommentátora vak, és most úgy tűnik, a hallását is elveszítheti

sport
2021 november 28., 15:18

Dean du Plessis bár vak, ő Zimbabwe leghíresebb krikettkommentátora, hangból meg tudja állapítani, hogy épp ki milyet ütött. A férfi azonban, ahogy a BBC a Twitteren beszámolt róla, most a hallását is elveszítheti.

Dean du Plessis a BBC-nek részletezte, hogyan tudja megkülönböztetni egymástól a különböző típusú ütéseket hang alapján, és ugyanebben az interjúban mondta el azt is, hogy romlik a hallása, amin most hallássegítő készülékkel próbálnak javítani. Úgy fogalmazott, a hallása elvesztésének lehetősége annyira megijeszti, hogy azt elmagyarázni sem tudja.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.